A Cowboy Bebop - Csillagközi fejvadászok az ezredfordulón szinte rakétaként tört magának utat az anime világában, az azóta eltelt két évtizedben pedig a világ számos pontján szerzett méretes rajongótábort. Ennek alapján a Netflix nyugodt szívvel, sőt, óriási várakozásokkal vágott bele a 2071-ben, a Bebop űrhajón utazó négy balszerencsés fejvadász sztorijainak élőszereplős sorozattá formálásába.


A próbálkozás sikerre volt ítélve - gondolhatta bárki, az első évad után most azonban nem rendelték be a másodikat, hiszen az eddig megjelent epizódokat a nézők egyszerűen nem szerették.

A Hollywood Reporter által megszellőztetett hír szerint a nézők főként

a történet lassúságát, az olcsónak ható jelmezeket és kellékeket, illetve azt kifogásolták, hogy az első évadnak egyszerűen nem sikerült megragadnia a Cowboy Bebop lényegét.

Az élőszereplős sorozat születéséről 2018-ban szóltak először a hírek, de a gyártást közel egy évvel el kellett tolni, hiszen a főszerepre kiválasztott John Cho komoly keresztszalag-sérülést szenvedett, a munkákat pedig a koronavírus-járvány is hátráltatta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!