Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel.

A bíboros elmondta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséje, az úgynevezett statio orbis, a városért és a világért bemutatott szentmise a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Ezért szerinte illő, és úgy is szokás, hogy ha a pápa ellátogat a rendezvénysorozatra, ezen a szentmisén vesz részt.

Erdő Péter hozzátette,

a Szentatya látogatása nagy öröm a főegyházmegyének és a teljes püspöki konferenciának, és mindannyiunknak vigaszt és reményt adhat a mostani nehéz időszakban.

A kongresszusra eredetileg

2020-ban érkezett volna a pápa, de a járvány miatt az idei évre halasztották az eseményt. Tavaly szeptemberben Ferenc pápa a Szent Péter téren tartott beszédében a kongresszusra emlékezve köszöntötte a magyar katolikus egyház tagjait és a magyarországi hívőket, valamint mindazokat, akik a pápa szavai szerint hittel és örömmel várták a vallási eseményt.

Ferenc pápát egyébként már a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisával beoltották, a Pfizer oltóanyagát kapta.

Kapcsolódó

Ferenc pápa olyan posztra nevezett ki nőt, amire még nem volt példa a katolikus egyház történelme során

Nathalie Becquart a püspöki zsinatban is szavazhat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!