November után az év utolsó hónapjában is Európa-bajnok lett a magyar infláció.


Decemberben toronymagasan a magyar inflációs adat lett a legmagasabb az Európai Unióban - írja a Portfolio az Eurostat szerdán közzétett adatai alapján.

A KSH január 13-án közölte a decemberi inflációs adatot: az ő számításaik szerint a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül leginkább az élelmiszerárak nőttek, 44,8 százalékkal. Ráadásul a szegényebbek lényegesen nagyobbnak érzékelik az inflációt, mint a tehetősebbek, mert pont az alapvető termékek drágultak leginkább.

A Portfolio cikkében megjegyzi,

Szerdán megjelentek az Eurostat decemberi adatai is, így már szemmel is látható, hogy ez a várakozás beigazolódott. A harmonizált árindex (HICP) ugyanis 25 százalék volt Magyarországon, míg a második helyen szereplő Lettországban 20,7, a harmadik helyezett Litvániában pedig 20.

Az Eurostat adatai alapján ebben a tíz országban volt a legmagasabb a decemberi infláció:

  • 1. Magyarország: 25 százalék
  • 2. Lettország: 20,7 százalék
  • 3. Litvánia: 20 százalék
  • 4. Csehország: 16,8 százalék
  • 5. Lengyelország: 15,3 százalék
  • 6. Szlovákia: 15 százalék
  • 7. Bulgária: 14,3 százalék
  • 8. Románia: 14,1 százalék
  • 9. Horvátország: 12,7 százalék
  • 10. Olaszország: 12,3 százalék

    Spanyolországban volt a legalacsonyabb az infláció, 5,5 százalék, az uniós átlag 10,4, az eurózóna átlaga pedig 9,4 százalék volt.

    Ha a szűkebb környezetünket nézzük, akkor látható, hogy más régiós ország sem szerepeltek túl jól az uniós összehasonlításban decemberben. A csehek a negyedikek listán közel 17 százalékkal, és Romániában, Lengyelországban illetve Szlovákiában is 15 százalék körül alakult az infláció.

    Ha a havi változást vizsgáljuk, akkor

    Ennél csak Svédországban volt magasabb, 2,1 százalék. Ezeken kívül még nyolc EU-s országban nőtt az inflációs adat az előző hónaphoz képest, de máshol egy már egy százalék alatt volt a növekedés. Az uniós átlag is csökkent: októberben 11,5 százalékon volt a csúcs, novemberben azonban már csak 11,1, decemberben pedig már 10 százalék körül volt.

    A Portfolio is kiemeli az elemzésében, hogy a legtöbb országban már csökkent a nyomás, de Magyarországon az üzemanyagár-sapkák december eleji kivezetése tovább fűtötte az inflációt.

    A magyar adat ráadásul nem most először lett Európa-bajnok, bár már korábban is a dobogó közelében voltunk. 2021 decemberében Magyarország produkálta a negyedik legrosszabb inflációs adatot, 7,4 százalékkal. Akkor Észtország volt az első helyen, 12 százalékkal. A 2022-es év első hónapjaiban még vissza is estünk a listán, többek között Csehországban, Hollandiában és Spanyolországban is magasabb voltak a havi adatok.

    Októberben azonban már a dobogó harmadik helyén voltunk,


    ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!