Mukics Dániel tájékoztatása szerint a magyar mérnökök, statikusok megrongálódott épületek, közművek és utak felmérését végzik majd.


A szakemberek a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a katasztrófavédelem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara és a Magyar Mérnöki Kamara együttműködésében utaznak ki - olvasható a közleményben.

November 26-án hajnalban a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Albánia északnyugati partvidéki részét. A halálos áldozatokat követelő földrengés miatt több lakóépület összedőlt, sok épület károsodott.

Az OKF szóvője azt írta, hogy a magyar szakemberek a megmaradt épületek szerkezeti biztonságát fogják ellenőrizni. Az acél- és vasbeton szerkezetekre specializálódott statikusokból és egy geotechnikusból álló magyar csapat több oldalról is meg tudja vizsgálni a földrengés okozta károkat.

A magyar szakemberek kedd reggel indulnak repülővel Tiranába, ahonnan december 10-én térnek vissza.Magyarország és a magyar katasztrófavédelem nem először nyújt segítséget a dél-európai országnak. Idén már két segélyszállítmányt küldött a bajba jutott albán emberek megsegítésére, a legutolsó 21 millió forint értékű segélyszállítmányt november 29-én - közölte a szóvivő.

Kiemelt kép: MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!