Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) 11 millió forint értékű segélyszállítmányt indított útnak csütörtökön Albániába a Durres megyét ért földrengések, valamint villámárvizek miatti károk kezelésére.


Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár a szállítmány útnak indítása alkalmából az OKF budapesti központjában úgy fogalmazott: kétszer ad, aki gyorsan ad. Ezért reagált Magyarország azonnal az albán kérésre - tette hozzá az államtitkár.

Az eseményen Arian Spasse, Albánia budapesti nagykövete köszönetet mondott a magyar kormánynak és a katasztrófavédelemnek a segélyszállítmányért. Albánia kormánya kedden kért segítséget az Európai Unió Veszélyhelyzet-kezelési Koordinációs Központján keresztül a szombaton Durres megyét ért két, a Richter-skálán 5,6-es, illetve 5,1-es erősségű földrengés és az azt követő utórengések, valamint villámárvizek miatt keletkezett károk kezelésére.

Magyarország erre reagálva indította útjára a sátrakat, tábori ágyakat, takarókat, hálózsákokat és úgynevezett önmelegítő ételeket tartalmazó segélyszállítmányt.

kiemelt kép: Europress


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!