A támadásra válaszul Magyar Péter hosszú posztban meséli el dr. Erőss Pál életútját. Elmondása szerint nagyapját 1956 után a feljelentéstől csak az mentette meg, hogy nem készült fénykép róla, és társai nem vallottak rá.
Mező Gábor kutató, publicista egy mai friss posztjában támadta meg Magyar Péter nagyapján, dr. Erőss Pálon keresztül, aki a televízió Jogi esetek műsorában szerzett még a nyolcvanas években országos ismertséget és népszerűséget, amikor azt sejtette, hogy Erőss annak idején olyan közönségtalálkozókon vett részt, melyeken rajta kívül a kommunista Szabó László (Kék fény), Marosán György politikus, valamint Moldova György, markánsan baloldali nézeteket valló író voltak jelen. Mező felteszi a kérdést:
Magyar Péter így válaszolt a felvetésekre:
„Kedves Gábor, én azt hittem, hogy te valódi kutató vagy, de sajnos kiderült, hogy ha a propagandának szüksége van rád (mondjuk a köztévén futó műsoraidért cserébe), akkor ugrasz és nem drága neked egy tisztességes, egy ország által valóban szeretett ember emlékét is meggyalázni. Nagyapám, dr. Erőss Pál református lelkészi családból származott, a Debreceni Református Kollégiumban érettségizett. Gyermekkora óta bíró szeretett volna lenni. Az 1956-os forradalom kitörésekor sorkatonai szolgálatát töltötte Kiskőrösön. Október 24-én a sorkatonák el akarták hagyni a laktanyát, de ekkor a főtisztek ezt még megakadályozták, október 25-én indultak el végül Budapestre, hogy csatlakozzanak a forradalomhoz. Bp-re re tartva (valószínűleg) szovjet repülőkről géppuska tüzet zúdítottak rájuk, amelyben néhányan megsérültek. Miután nagyapám találkozott Bp-en a nagymamámmal (Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök testvérével), akivel pár héttel azelőtt fogadott örök hűséget Medvigy Mihály piarista szerzetes előtt, azonnal csatlakozott az ELTE Jogi Karának forradalmi bizottságához és november 3-ig szinte minden nap ott teljesített szolgálatot. Volt, hogy ő őrizte az ottani forradalmárok szegényes fegyverkészletét és volt, hogy kisebb fegyveres összetűzésekbe keveredtek a bajtársaival az ellenforradalmárokkal. November 3-án este sokakkal együtt ő is elhagyta az “állomáshelyét”, hiszen akkor minden békésnek tűnt. A rákospalotai egy szobás albérletükben november 4-én hajnalban a szovjet páncélosok és a nehéztüzérség hangjára ébredt. Ekkor már nem tudott visszatérni a belvárosba, mert a szovjet csapatok lezárták a városba vezető utakat. Mivel tevékenyen részt vett a forradalmi eseményekben, eldöntötte, hogy amíg még nyitva vannak a határok, sok barátjukhoz hasonlóan elhagyja Magyarországot, emigrál. Erre azért nem került sor, mert a nagymamám az utolsó pillanatban kijelentette, hogy nem tudja/akarja elhagyni a hazáját és így végül nem ültek fel az Ausztria felé induló teherautóra. A nagyszüleim hosszú hónapokig, évekig rettegtek amiatt, hogy nagyapám sok bajtársához hasonlóan őt is utoléri a megtorlás. Erre valószínűleg azért nem került sor, mert nem készült róla fotó, illetőleg a bajtársai nem dobták fel a kihallgatások során.
