Orán Viktornak másodízben is azt javasolta, hogy halassza el strasbourgi utazását. A pártelnök Neszmély után Nyergesújfalun folytatja a munkát.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke legfrissebb Facebook-bejegyzésében reggel óta másodszor szólította meg Orbán Viktor miniszterelnököt a Duna menti árhullám kapcsán. Magyar szerint „minden idők egyik legnagyobb árhulláma éri el éppen hazánkat”, és javasolta, hogy

és „személyesen irányítsa az árvízi védekezést”. Magyar egyértelművé tette: „Az éppen hivatalban lévő hajóskapitánynak ilyenkor a parancsnoki hídon a helye”.

A bejegyzésében Magyar arról is beszámolt, hogy

„Csak civilekkel” zajlik az árvízi munka.

A TISZA Párt elnöke azt is hozzátette, hogy Neszmélyen 40 párttárssal és helyiekkel közösen lezárták az egyik vasúti átjárót. „Indulunk Nyergesújfalura. Nem Völner Pált látogatjuk meg, hanem továbbra is töltjük a homokzsákokat” – írta Magyar, utalva a korábbi fideszes képviselő ügyére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!