Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke az ATV Civil a pályán című műsorában azt mondta: az informatikusok megállapították, hogy valamiféle háttértevékenység történt, de nem a jól ismert támadási formával találkoztak, hanem egy összetettebb, több lépcsős visszaélés történhetett.


Amikor szombat délelőtt leállt az ellenzéki előválasztás, először arra gyanakodtak, hogy a jelentős érdeklődés miatt nagyobb terhelés érte a rendszert. Később azonban az informatikusok megállapították, hogy valamiféle háttértevékenység történt.

Amikor reggel az előválasztás elindult, minden jól működött, akik akkor elmentek szavazni, ők sikerrel jártak, de aztán történt valami

- mondta Magyar.

Először a korábban említett terhelésről beszélgettek, arra gyanakodtak, hogy ezt nem bírhatták a szerverek, de, mint mondta, kiderült, hogy nem ez történt, mert akkor is volt terhelés, amikor már leállították a szavazást.

A leállás azért van, hogy a rendelkezésekre álló 36 órán belül feltárják az okokat, és felkészüljenek az esetleges újabb támadásokra, mondta. Hozzátette, hogy a személyes, tehát nem online szavazást azért kellett leállítani, mert annak is van egy informatikai háttérellenőrzési területe.

Magyar György hangsúlyozta: ha technikai hiba történt, akkor azt ki fogják javítani. Ha viszont támadás, akkor ez mást üzen, azt, hogy vannak olyanok, akik ettől az előválasztástól tartanak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!