A Magyar Nemzet szerint Tényi István sajtóhírekre alapozva fordult a IX. kerületi ügyészséghez. A lap úgy tudja, az ismert feljelentő ezúttal azért jelentette fel Dull Szabolcsot, mert Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke "súlyos megállapításokat tett a volt főszerkesztőről".

Bodolai: Dull Szabolcsot Németországban a rendőrök szíjon vezették volna el

Nagyon súlyos állításokat közölt az Index kirúgott főszerkesztőjéről egy zárt Facebook-csoportban Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke.

Beadványában Tényi közölte, bizonyítottság esetén az ügyben felmerülhet az üzleti titok bűntett megsértének gyanúja. Egyúttal az is indítványozta, hogy az ügyben a tényállás tisztázásáért az ügyészség rendeljen el feljelentés-kiegészítést, szükség esetén pedig nyomozás megindítását.

Dull Szabolcs korábban az RTL híradónak azt mondta, ő sosem adott ki üzleti titkokat.

Dull Szabolcs: Nem én vagyok a hóhér, az áldozat vagyok, akit lefejeztek

Az Index menesztett főszerkesztője azt nyilatkozta, hogy megpróbáltak beleszólni a szerkesztőség összetételébe.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!