Súlyos aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az Origo egy cikkében azt írja, Dull Szabolcs híváslistájában többször is szerepelt Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, írja Magyar György ügyvéd a blogján. Szerinte az a kérdés, ki és milyen alapon használta fel a volt főszerkesztő híváslistáját, és az vajon miként kerülhetett az Origóhoz.


Magyar így vázolja fel a jogi hátteret:

  • munkaszerződésben, írásos szabályzatban tisztázni kell, hogy a céges mobil használható-e magáncélra (eltérő megállapodás hiányában alapvetően nem),
  • ez akár megengedett, akár nem, a munkaadó hozzáférhet a tulajdonában levő készülékről kezdeményezett hívások listájához,
  • az eljárás rendjét azonban az alkalmazott számára is megismerhető adatvédelmi szabályzatban rögzíteni kell,
    a lista tartalmi ellenőrzésének tényéről és arról, hogy a munkáltatónak a vizsgálódáshoz milyen jogos érdeke fűződik, a dolgozót előzetesen kötelező tájékoztatni,
  • amennyiben az érintett a mobilt magáncélra is használta - függetlenül attól, hogy erre volt-e engedélye -, és erről nyilatkozik, a híváslistát előzetesen át kell neki adni, lehetővé téve, hogy a magánbeszélgetések adatait felismerhetetlenné tegye,
  • ugyancsak közölni kell az adatkezelés feltételeit, illetve a jogorvoslati lehetőségeket.

Az ügyvéd szerint maradnak kételyek az üggyel kapcsolatban:

  • Van-e az Indexnél adatvédelmi szabályzat,
  • Dull Szabolcsot előzetesen tájékoztatták-e az ellenőrzésről, illetve arról, hogy ehhez az eljáráshoz a munkáltatónak milyen jogos érdeke fűződik,
  • lehetővé tették-e a magáncélú beszélgetések azonosítására alkalmas hívószámok törlését?

Magyar szerint, ha valahol hibás a rendszer, az igen sokba kerülhet a kiadónak, mert amennyiben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság jogsértést észlel, komoly bírságokat szokott kiróni. Szerinte abból, hogy nem legitim célból szivárgott ki Dull híváslistája, bírósági ügy is lehet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!