Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a kormány jóváhagyta a Magyar Természettudományi Múzeum debreceni költözését. Palkovics László szerint a múzeum kedvéért többen el fognak látogatni a városba, de azt nem árulta el, hogy pontosan hol lesz a múzeum új épülete.

A költözés ellen még korábban a múzeumi szakma és Budapest vezetése is tiltakozott, mert a szerintük az áttelepülés menthetetlen károkat okoz a több tízmillió darabból álló, pótolhatatlan gyűjteményben. Nem mellékes továbbá, hogy a múzeumi dolgozók többsége nem akar Debrecenbe költözni, emiatt tiltakoztak is februárban. Akkor Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár még azt mondta, egyelőre marad a helyén a múzeum. Most kiderült, hogy mégsem.

Már biztos, hogy Debrecenbe költözik a Természettudományi Múzeum

A költözés ellen korábban a múzeumi szakma és a főváros vezetése is tiltakozott.

A költözést a múzeum dolgozói továbbra is ellenzik, ezért most nemzetközileg is elismert tudósok és akadémikusok nyílt levélben fordulnak a debreceni polgárokhoz és az ott dolgozó természettudósokhoz. A levelet aláíró 34 tudós elismeri, hogy "például az egyetem megerősítésével kapcsolatos elképzelések nagyszerűek, és a város - és ezáltal az ország - előrelépését szolgálják." Ugyanakkor azt is kiemelik, hogy van ennek a tervnek egy olyan pontja, amiben már nem nyilvánvaló az egyetértés - ez pedig a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) Debrecenbe költöztetésének ügye.

Ezt a tervet rendkívül sokan ellenzik szakmai és nem szakmai körökben egyaránt.

A költözés ellenérveként felsorolják a költözés miatti évtizedek alatt kialakult szakértelem elvesztését, a költöztetés miatt a sokmilliós gyűjteményben okozott potenciális károkat, azt, hogy a munkájukat elveszítő specialista muzeológusok nem pótolhatók egyik évről a másikra, és azt is, hogy az iskolás gyerekek az ország bármely pontjáról könnyen elérjék a tárlatokat.

A tudósok nyílt levélben kérdezik a debrecenieket, szerintük is annyira fontos-e az egész múzeum elköltöztetése, nem elég-e egyetlen múzeumi egység létrehozása, saját tárlattal.

Valóban Önök is úgy látják, hogy az MTM-et gyökereitől és működési környezetétől elszakítva, erőszakkal és nagyon jelentős (továbbá felesleges) költségráfordítással egy másik városba kellene áttelepíteni?

Összhangban lenne-e ez a lépés a város polgárainak közismerten haladó gondolkodásával?" - áll a levélben. Az aláírók felhívják a debreceni tudósok figyelmét arra, hogy ha ők is kifejtenék a véleményüket a költözésről, az hatást gyakorolhat a kormányra. " Talán a döntéshozók elgondolkodnának akkor, ha a "kedvezményezettek" is elmondanák: egy kétszáz éves múlttal rendelkező intézmény átvételét, egy teljesen új, hozzáértő, lelkes és képzett muzeológusi gárda kialakítását nemhogy Debrecen, hanem a világ egyetlen egyetemi városa sem lenne képes még évtizedek alatt sem megoldani. Ebből a szempontból nem vitatható, sőt egyenesen nélkülözhetetlen a tudósok tisztázó felelőssége" - írják.

Ellehetetleníthetik a Természettudományi Múzeumot

Senki sem jár jól azzal, ha Debrecenbe költözik a Magyar Természettudomány Múzeum.

Korábban mi is írtunk már arról, miért is lenne problémás az MTM költöztetése, ezt a cikket ide kattintva olvashatja el.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Róka László


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!