Ebben a kérdésben elsősorban kutatók vagyunk és csak másodsorban debreceniek

- írják levelükben a tudósok, akiknek üzenetét a Debreciner tette közzé. Június elején dőlt el végleg, hogy a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözik, a döntést azóta is sokan kritizálják. Kutatók és tudósok nyílt levelet is megfogalmaztak, hogy megakadályozzák a múzeum áttelepítését, erre válaszoltak most az akkor megszólított debreceni tudósok.

Magyar kutatók és akadémikusok tiltakoznak nyílt levélben a Magyar Természettudományi Múzeum költözése miatt

A helyi természettudósok támogatását kérik azért, hogy a teljes költözés ne valósuljon meg.

Egyebek mellett azt írják:

Mi, a válaszlevél aláírói aggódva figyeljük a Természettudományi Múzeum jövője körül kialakult bizonytalan helyzetet. Ismerve a múzeumban elhelyezett kiállítási tárgyak és gyűjteményi anyag jellegét, sérülékenységét és eszmei értékét, aggódunk azok szállíthatósága és jövőbeli megfelelő elhelyezése miatt. (…)

A felsoroltak miatt mi, jelen levél aláírói, csatlakozva az MTA Elnökségének, az MTA Földtudományok Osztályának és az MTA Biológiai Tudományok Osztályának korábbi állásfoglalásához, nem támogatjuk a MTM elköltöztetését jelenlegi épületéből és Budapestről! (…)

Veletek együtt mi is értjük, hogy mit jelent egy gyűjtemény költöztetése, fenntartása és egy gyűjtemény üzemeltetése. Ebben a kérdésben elsősorban kutatók vagyunk és csak másodsorban debreceniek.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!