A Péni István, Sidi Péter, Somogyi Péter összeállítású magyar válogatott bronzérmet nyert a férfi puskások csapatversenyében, a női pisztolyos együttes pedig a negyedik helyen zárt vasárnap, az eszéki légfegyveres Európa-bajnokságon.


A mostani Eb-n rendhagyó módon három nap alatt rendezték meg a puskás és pisztolyos csapatversenyeket. Csütörtökön a csapattagok egyéni alapversenyben elért eredményei alapján kialakult rangsor első nyolc-nyolc helyezettje jutott a pénteki negyeddöntőbe, ahonnan a párharcok győztesei kerültek a vasárnapi elődöntőbe.

A szabályok szerint a négy között és a helyosztókon már nem összeredmények alapján dőlt el egy-egy összecsapás, hanem sorozatonként a jobb eredményt elérő hármas két pontot kapott, míg döntetlennél mindkét fél egyet-egyet. Az elődöntőben 13, a döntőben 15 pontig kellett eljutni a győzelemhez.

Péni Istvánék pénteken simán legyőzték a horvát csapatot, a négy között pedig a szerb hármassal mérkőztek, és óriási, a végletekig kiélezett csatát vívtak riválisukkal. A fordulatos küzdelem a lehető legtovább tartott, majd 12-12-es döntetlennél az utolsó kör a szerbeknek sikerült jobban.

A bronzéremért a fehérorosz válogatott volt az ellenfél, amely korábban papírforma vereséget szenvedett az oroszoktól. A helyosztó sokáig fordulatos volt, és 8-8-ig fej fej mellett haladtak a felek.

Ezt követően Sidiék feljavultak, a fehéroroszoknál pedig sok volt a hiba, így a magyarok körről körre növelték előnyüket, és végül 16-8-ra nyertek.

Női pisztolyban az egyéni verseny bronzérmese és ötödikje, Major Veronika, valamint Sike Renáta is ott volt a magyar csapatban, a vegyescsapatban hatodik Egri Viktóriával kiegészülve. Az elődöntőben a magyar trió mégsem tudta megszorítani a kiválóan teljesítő ukránokat. A rivális már 8-0-ra is vezetett, és végül 13-5-re győzött.

A harmadik helyért már lényegesen kiélezettebb csatát vívott a válogatott, ám lemaradt a dobogóról, miután 16-12-re kikapott az oroszoktól, így negyedik lett.

A puskás csapat a magyar küldöttség második felnőtt érmét nyerte az eszéki 10 méteres Eb-n, melyen szombaton Major Veronika harmadik lett a női pisztolyosok egyéni versengésében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!