Az 1548-ban született Giordano Bruno egyházi pályára lépett, de hiába szentelték pappá, szabad gondolkodásából eredően sehol nem volt sokáig maradása. Sőt, az inkvizíció elől 1578-ban a kálvinisták fellegvárába, Genfbe menekült, de itt is perbe fogták, miután kemény kritikával illette a kálvini reformáció intoleranciáját - írja a Rubicon.hu.
Nyugalmat végül III. Henrik francia király udvarában nyert, az elfogadó, nyugodt légkörének köszönhetően egyetemi oktatói állást kapott, 1583-ban pedig az uralkodó Angliába küldte. Michel de Castelnau nagykövet védnöksége alatt Londonban és Oxfordban tartott előadásokat, miközben megismerkedett az ottani tudományos élet számos kiváló alakjával.
Felforgatta a világot
A Franciaországban és Angliában töltött évek alatt teljesedett ki Giordano Bruno munkássága, mely nem csak a teológia és a filozófia, de a csillagászat és a matematika terén is forradalmian új gondolatokat hagyományozott az utókorra. Az egykori szerzetes mindenekelőtt azzal vált híressé, hogy Arisztotelész kritikusaként továbbfejlesztette a kopernikuszi világképet: Giordano műveiben nem kevesebbet állított, mint hogy
Földünk egy végtelen univerzumban helyezkedik el, ahol a csillagok valójában távoli napok, ezek körül pedig számos olyan bolygó kering, mint a mienk.
A tudós univerzuma az anyag és a forma végtelen variációiból állt, amit Démokritosz hatására apró, gömbszerű képződményekből - vö. atom - épített fel. Giordano Bruno tézisei természetesen nem maradtak meg az asztronómia határain belül, a férfi ugyanis elméletét filozófiai és teológiai aspektusból is hasonló részletességével dolgozta ki. A tudós először azzal "üzent hadat" az egyháznak, hogy cáfolta a Biblia illetékességét a tudományos kérdésekben, és a Szentírást a hit, illetve a filozófia világába "száműzte".
Giordano persze nem elégedett meg ennyivel, hiszen forradalmian új világszemléletének hatása alatt az embert és a lelket is egy hatalmas körforgásba helyezte, melyben a gondoskodó Isten elvont "világszellemmé", vagy "világlélekké" változott át.
Nem volt hajlandó meghátrálni
Sorsa végül 1592 májusában pecsételődött meg, amikor Velencében bíróság elé állították. Nézetei egy részét hajlandó volt visszavonni, illetve azt a védekezési taktikát alkalmazta, hogy téziseinek filozófiai jellegét hangsúlyozta ki a teológiai alapon megfogalmazott vádakkal szemben. Bár ügye ígéretesen alakult, 1592 végén mégis kedvezőtlen fordulatot vett, ugyanis a római inkvizíció, amely még mindig a Domonkos Rend tagjának tekintette Giordanót, a maga hatáskörébe rendelte a vizsgálatot.
A vádlottat Rómába szállították, ahol 1593. január 27-én a Szent Officium börtönébe zárták, ezzel pedig hivatalosan is kezdetét vette az a per, mely a bizonyítékok összegyűjtésének nehézsége és a szerteágazó vádpontok miatt 7 éven át húzódott. Giordano Bruno a pápai inkvizítorok ellen már sikertelenül alkalmazta addigi taktikáját, ugyanis Róma csakis azt a megoldást tartotta elfogadhatónak, ha a vádlott teljes megbánást tanúsít, és összes tézisét visszavonja.
Bruno összesen nyolc évet töltött az inkvizíció fogságában, ám ennyi idő alatt sem sikerült rábeszélni őt arra, hogy meghátráljon, ezért 1600. február 8-án bírái eretnekség vádjában bűnösnek találták és máglyahalálra ítélték. Kilenc nappal később, február 17-én végezték ki Róma virágpiacán.
