Az Airbus szerint sikeres volt a világ első, képfelismerő technológiát alkalmazó, teljesen automatikus repülőgépfelszállása. A tesztet 2019. december 18-án hajtották végre Franciaországban, a gép fedélzetén két pilóta és három mérnök tartózkodott. A repülő a kísérlet négy és fél órája alatt összesen nyolc felszállást hajtott végre teljesen automatikusan.

A történelmi jelentőségű teszt alatt a repülőgép az elvárásainknak megfelelően reagált. Amikor a kifutópályán vártunk a felszállási engedélyre, bekapcsoltuk a robotpilótát. A tolóerő karokat felszálló helyzetbe állítottuk és figyeltük a gép reakcióját. Magától elindult és gyorsulás közben tartotta a futópálya középvonalát és a megadott fordulatszámot. A repülőgép automatikusan emelkedni kezdett, és néhány másodperc múlva a levegőben voltunk."

- mondta Yann Beufils, az Airbus tesztpilótája.

Kép: A. Doumenjou / master films

Az automatikus felszállást nem a napjainkban elterjedt műszeres leszállító (Instrument Landing System, ILS) segítette, hanem a repülőgépre felszerelt automatikus képfelismerő rendszer. A teszt eredménye közelebb viszi az Airbust az önvezető repülőgépek és az emberi beavatkozást nem igénylő felszálló, illetve leszálló rendszerek megvalósításához.

A vállalat projektjében a következő áttörés 2020 közepén várható, amikor képfelismerésre épülő tesztrepüléseket és leszállásokat fognak végrehajtani.

Az Airbus szerint nem magában az önvezetés technológiájában való előrelépés a fontos. A programmal többek közt azt akarják felmérni, hogy az új technológiák mennyiben segíthetnek megoldást találni a jövő kihívásaira, például a növekvő légi forgalomra és a pilótahiányra, illetve hogyan tudnak hozzájárulni a hatékonyabb üzemeltetéshez. Az Airbus, mindezek mellett a légi közlekedés biztonságát is növelni szeretné.

Ahhoz azonban, hogy az önvezető technológiák tovább fejleszthessék a légi közlekedés biztonságát és a repülőgépek működési hatékonyságát, a jövőben is szükség lesz a pilóták tudására, akiknek szerepe továbbra is kulcsfontosságú lesz. Az önvezető technológiák elsősorban arra szolgálnak, hogy megkönnyítsék a pilóták munkáját, akik így a rutinfeladatok helyett a fontos döntések meghozatalára koncentrálhatnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!