Amikor július 19-én a Financial Times Washingtonból kiszivárogtatott információk alapján megírta, hogy Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház 82 éves elnöke augusztusra tervezett ázsiai körútja során Tajvant is meg kívánja látogatni, borítékolható volt a szokásos heves reakció a szigetet saját területéhez tartozónak tekintő Kína részéről. Zhao Lijian, Peking külpolitikai szóvivője hangsúlyozta is, hogy Pelosi látogatása esetén "Kína határozott és erős lépéseket fog tenni" és "az Egyesült Államok vállaljon teljes felelősséget a következményekért", ami az Ukrajnával szembeni orosz invázió után egészen fenyegetően cseng.
Joe Biden amerikai elnök, aki éppen a Kínával való kapcsolatok javításán dolgozna, szintén nyilvánosan figyelmeztetett arra, hogy a látogatás biztonságát előkészítő Pentagon szerint az út "a jelen helyzetben nem jó ötlet". Számos szakértő és washingtoni tisztségviselő gondolja úgy, hogy a pekingi figyelmeztetést ezúttal komolyan kell venni. A befagyott konfliktus (erről lásd keretes írásunkat) járt már azon a szinten, hogy tajvani kikötők mellé hullottak kínai hadgyakorlatok rakétái, másikak meg a főváros fölött húztak át. A Tajvani-szoros fontos hajóútvonal, Tajvan megkerülhetetlen a félvezetőgyártásban - ha újra villongásig fajulna a helyzet, az könnyen globálissá fokozódó gazdasági válsághoz vezethet. Az elismert Kína-szakértő, Bill Bishop szerint "talán az USA-Kína és Kína-Tajvan kapcsolatok évtizedek óta legveszélyesebb időszaka felé haladunk".
Hány Kína?
A látogatás generálta feszültség hátterében Tajvan nemzetközi státuszának rendezetlensége áll. Amikor 1949-ben Mao Ce-tung kommunistái hatalomra kerültek Pekingben, megalapítva a Kínai Népköztársaságot, a polgárháborút elveszítő Kínai Nacionalista Párt (KMT) Tajvan szigetére húzódott vissza. Így Kínának két rivális kormánya volt - egy Pekingben, egy Tajpejben -, melyek közül minden állam egyszerre csak eggyel tudott fenntartani hivatalos diplomáciai kapcsolatokat. Az Egyesült Államok csak 1979-ben ismerte el Pekinget mint Kína legitim kormányát, ezáltal alacsonyabb szintre helyezve Tajpejjel való kapcsolatát. A hidegháborút követően azonban a helyzet jelentősen megváltozott, miután a tajvani identitás és politikai főáram erősen a sziget önálló államiságának irányába mozdult el, miközben Peking továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Tajvan Kína része. Az Egyesült Államok hivatalos pozíciója szerint "tudomásul veszi" Peking azon álláspontját, hogy csak egy Kína létezik, és nem támogatja Tajvan függetlenségét, ugyanakkor aktív nem hivatalos politikai és katonai kapcsolatokat tart fenn Tajpejjel.
A képviselők máshogy gondolják
Habár amerikai politikusok, köztük a képviselőház és a szenátus tagjai korábban is rendszeresen meglátogatták Tajvant, a Kínával szemben híresen kritikus - a pekingi téli olimpia diplomáciai bojkottjára is felszólító - Pelosi látogatása más szint. Legutóbb ilyen magas rangú amerikai politikus - a republikánus Newt Gingrich, szintén képviselőházi elnökként - 1997-ben utazott Tajvanra. A képviselőház elnökeként Pelosi nem csupán az egyik hatalmi ág vezetője, hanem az alelnök mögött a második az utódlási sorban, amennyiben az elnök nem képes betölteni posztját. Ráadásul míg 25 éve a képviselőház republikánus vezetőjének látogatására a demokrata Bill Clinton elnöksége alatt került sor, Pelosi viszont Biden pártjának meghatározó személyisége. Így egyrészt nehezebb elkülöníteni a látogatást az elnök politikájától, másrészt az eddig elsősorban a republikánusokat jellemző Tajvan-párti kiállás körüli kétpárti konszenzus erősödését is jelzi, ami Kína számára aggasztó fejlemény.
Peking szempontjából amúgy is érzékeny ez az időszak, hiszen a Kínai Kommunista Párt az ősszel megtartandó pártkongresszusára készül, ahol Hszi Csin-ping hatalmát várhatóan a szokásos két ötéves cikluson túl is megerősítik. Peking úgy érzékeli, hogy Donald Trump elnöksége óta egyre fokozódik rajta az amerikai nyomás, és ennek egyik eszköze a Washington és Tajpej közötti kapcsolatok erősítése. Oroszország Ukrajna elleni inváziója ráadásul jelentős mértékben növelte a bizonytalanságot minden oldalon. Az Egyesült Államok úgy érzi, hogy erőt kell mutatnia Tajvan körül, miközben erőforrásai és figyelme egy jelentős részét leköti a kelet-európai válság.
Kína ugyanakkor attól tart, hogy a háború megerősíti az Egyesült Államok kelet-ázsiai szövetségi rendszerét, és az ukrajnai tapasztalatokra alapozva Washington fel fogja fegyverezni Tajvant, hosszabb távon gyengítve Peking katonai pozícióját. Tajpej pedig figyelmeztetést kapott, hogy egy kínai invázió egyáltalán nem elképzelhetetlen a 21. században.
Nem lehet tudni, hogy az amerikai hírszerzés pontosan milyen kínai válaszra számítva figyelmeztetett a látogatás ellen, de hangsúlyozták annak katonai természetét. A kínai Zsenmin egyetem professzora, Si Jin-hung szerint "Kína precedens nélküli ellenlépésekkel válaszolna", de egy Kína és az USA közti katonai konfliktusra szerinte nincs esély. Washingtoni tisztségviselők a lehetőségek között említették a többi között, hogy Kína esetleg lezárhatja vagy megsértheti Tajvan légterét, akadályozhatja Pelosi gépének leszállását, lezárhatja a Tajvani-szorost, vagy egyéb katonai lépésekkel reagálhat.
Egy-egy ilyen lépés súlyos következményekkel járna az amúgy is gyengélkedő nemzetközi gazdaság számára. Az orosz invázió óta a multinacionális cégek részéről látványosan megnőtt a kereslet a tanácsadócégek által a Kína esetleges Tajvan elleni katonai lépéseihez köthető kockázatokról készített elemzései iránt, és egy katonai dimenziót öltő válság rendkívüli mértékben megnövelné a bizonytalanságot a ma már szinte minden gazdasági szektorban nélkülözhetetlen félvezetők egyik legfontosabb forrásának számító Tajvan és a globális ellátási láncokban központi szerepet játszó Kína körül. Nem véletlen, hogy Washington fontos ázsiai szövetségesei is aggodalmukat fejezték ki Pelosi Kína által provokációnak értékelt látogatása kapcsán.
A válságot Washington jórészt magának köszönheti.
A Financial Timesnak történt szivárogtatás nélkül Pelosi mindenféle bejelentés nélkül is Tajvanra utazhatott volna, kész tények elé állítva Pekinget. A tervek nyilvánosságra kerülése azonban lehetőséget adott arra Kínának, hogy tiltakozzon, és innentől amerikai szempontból nincs jó kimenetel: ha Pelosi elutazik, az könnyedén diplomáciai és katonai válsághoz vezethet, ha pedig mégsem, az Kína számára jelentős győzelem, hiszen sikeresen elrettenti Tajvan legerősebb támogatóját.
A Fehér Ház feltehetően a háttérben már győzködte Pelosi stábját, hogy mondja le az utat - egy áprilisra tervezett látogatás esetén a házelnök már így tett, pozitív Covid-teszre hivatkozva -, de azáltal, hogy Biden váratlanul a nyilvánosság elé tárta az adminisztráció és Pelosi közötti nézeteltérést, rögtön a belpolitika előterébe hozta azt, még nehezebbé téve annak diplomatikus kezelését. Számos republikánus képviselő reagált az ügyben, köztük Don Bacon, aki a Twitteren úgy fogalmazott, hogy "a kommunista Kína nem diktálhat Amerikának abban a kérdésben, hogy ki látogathatja meg Tajvant". Trump volt külügyminisztere, Mike Pompeo egyenesen azt ajánlotta Pelosinak, hogy együtt utazzanak Tajvanra.
Tajvan: kétkedő várakozás
A tajpeji kormány nem foglalt állást a látogatásról, mondván, nem kaptak hivatalos értesítést róla, de szóvivőjük hangsúlyozta, hogy mindig szívesen fogadják az amerikai kongresszus tagjait az országban. Pelosi látogatásáról valójában megoszlanak a vélemények Tajvanon, ahol a héten éppen egy kínai inváziót és rakétatámadást szimuláló polgári védelmi és hadgyakorlatot tartanak. Az Egyesült Államok kivonulása Afganisztánból és Biden ragaszkodása ahhoz, hogy az USA ne váljon közvetlen harcoló féllé az Ukrajnában zajló háborúban, kételyeket támasztott azzal kapcsolatban, hogy Amerika valóban hajlandó lenne-e katonai erővel is megvédeni Tajvant, amennyiben Kína erőszakkal próbálja ellenőrzése alá vonni. Ráadásul Trump Kínával szembeni konfrontációs politikája rendkívül népszerű volt a szigeten, míg Bidennel szemben továbbra is él a gyanú, hogy a Pekinggel való jobb kapcsolatok céljából hajlandó lehet beáldozni Tajpej érdekeit. E szempontból a látogatás fontos demonstrációja lenne annak, hogy kétpárti konszenzus van Washingtonban a Tajvan melletti kiállás kérdésében. Ugyanakkor az is világos, hogy
bármilyen döntés születik is, annak Tajpej elsősorban elszenvedője, nem alakítója lesz, és amennyiben Kína hevesen reagál, az elsősorban Tajvant érinti majd negatívan.
Legutóbb 1995-1996-ban volt válság a Tajvani-szorosban, meglehetősen hasonló körülmények között. Akkor Lee Teng-huj tajvani elnök látogatta meg az Egyesült Államokat, hogy beszédet mondjon a Cornell Egyetemen. A Fehér Ház erősen ellenezte az utat, nem is kívánt vízumot biztosítani Lee-nek, ám a Kongresszus nyomására kénytelen volt megváltoztatni álláspontját. Válaszul Kína katonai gyakorlatokba kezdett, rakétateszteket hajtott végre, Tajvan fontos kikötőinek közelébe lőve rakétákat - amelyek közül egy a főváros fölött is átrepült -, és burkoltan nukleáris csapással fenyegette meg Washingtont. Tajvan gazdaságát súlyosan érintette a tengeri és légi közlekedés részleges leállása, és számos tajvani igyekezett minél gyorsabban elhagyni a szigetet.
Végül az amerikai haditengerészet erőfelmutatása vetett véget a válságnak, amelynek kimenetele hosszabb távon stabilizálta a helyzetet a régióban azáltal, hogy végül mindegyik fél elégedett lehetett. Tajvan bizonyítékot kapott, hogy Washington mellette áll, az Egyesült Államok meghátrálásra kényszerítette Kínát, Peking viszont erőteljes reakciójának köszönhetően elérte, hogy mind Washington, mind Tajpej moderálja álláspontját.
Kína ma ismételten úgy érzi, hogy nem hallják meg az aggodalmait a Tajvan körüli fejlemények kapcsán, ezért amennyiben Pelosi látogatása megvalósul, elképzelhető, hogy újra egy drasztikus katonai lépéssel próbálja meg újratárgyalni pozícióját. Ahogy John Culver, a CIA volt Kelet-Ázsia-elemzője fogalmaz, egy a kubai rakétaválsághoz hasonló krízis arra kényszerítheti a feleket, hogy lenézzenek a szakadékba, és rájöjjenek, hogy találniuk kell egy utat.
Nem a jó kapcsolatokhoz való visszatéréshez, hanem a háború elkerüléséhez.
Csakhogy 2022-ben a térség világgazdasági jelentősége a sokszorosa az előző válság idején meglévőnek, és semmi nem garantálja, hogy egy újabb látványos összefeszülésből ezúttal is mindenki győztesen kerülne ki.
Kapcsolódó
Nem csak Japán veszít sokat Abe Sindzó halálával
A meggyilkolt japán politikus mindig kiállt a fenyegető Kínával szemben, halála ezért fájó veszteség Tajvan számára.
