Szijjártó Péter miniszter hétfőn tárgyal Vang Ji államtanácsossal.


Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap magánvacsora keretében fogadta Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a nap folyamán jelentette be, hogy Szijjártó Péter miniszter hétfőn Budapesten tárgyal Vang Ji államtanácsossal. Hozzátették: a napirenden a Kína és Közép-Európa országai közötti együttműködés, valamint a két ország stratégiai partnersége szerepel majd.

Vang Ji egyébként Münchenben találkozott Antony Blinkennel, az USA külügyminiszterével is. Blinken az ABC televíziónak Münchenből adott, és vasárnap sugárzott interjúban nagyon közvetlennek és nagyon világosnak nevezte Vang Ji kínai államtanácsossal, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottsága igazgatójával folytatott megbeszélését az ügyben. Mint mondta, Vang Ji értésére adta, hogy a légi eszköz légtérsértése elfogadhatatlan volt és soha nem szabad ismét megtörténnie.

Kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy a megbeszélésen kínai tárgyalópartnere nem kért elnézést a történtekért.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!