Úgy vélem, hogy Franciaország és Afrika között szerelmi viszonynak kellene lennie


- mondta a francia elnök a Jeune Afrique című francia nyelvű hetilap pénteken megjelent számában olvasható interjúban.

Emmanuel Macron célja kiegyenlített viszony és valódi partnerség kialakítása az afrikai államokkal.

Nem maradhatunk a múlt foglyai, elsősorban olyan tabuké, amelyek a gyarmatosításig nyúlnak vissza

- hangsúlyozta az első olyan francia elnök, aki már azután született, hogy hazája elvesztette egykori gyarmatait.

Példaként említette a kulturális örökség részét képező műtárgyak visszaszolgáltatását Szenegálnak, Beninnek, Madagaszkárnak, az afrikai valutaközösségi frank felszámolását, amely egy, sok kritikát kiváltó, nagyon szimbolikus jelző volt.

A francia elnök szerint azonban egy olyan stratégiai van kialakulóban időnként afrikai vezetők, de főleg külföldi országok, mégpedig Oroszország és Törökország irányításával, amely a poszt-gyarmati érzelmekre játszik rá Afrika frankofón országaiban, ahol a közelmúltban megmozdulásokat szerveztek a Mohamed profétát gúnyoló karikatúrák újbóli franciaországi publikálása miatt.

Nem szabad naivnak lenni: sokakat a hangoskodók közül, akik filmeznek, akik megjelennek a francia nyelvű médiumokban, Oroszország és Törökország pénzeli

- mondta a francia elnök.

A két ország Kínával együtt évek óta próbálja a befolyását egyre inkább növelni az afrikai kontinensen a volt gyarmattartó nyugati államokkal szemben.

Kiemelt kép: Stefano RELLANDINI / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!