1944. április 7-én a Belügyminisztérium "a zsidók lakhelyének kijelölése tárgyában" bizalmas rendeletet adott ki, melyben kijelentette:
a m. kir. kormány az akkor már német megszállás alatt álló országot rövid időn belül megszabadítja a zsidóktól.
A gondolatot a következő hónapokban tettek követték: a zsidókat 1944-ben megfosztották a lakásuktól és üzleteiktől, majd lezárták azokat, egykori tulajdonosaikat pedig zsidó házakba költöztették, ahol családonként mindössze egyetlen szobát kaptak, csupán a négytagúnál nagyobb családok juthattak plusz helyiséghez.
A művelet Budapesten közel két hónappal később, május 30-án indult a főváros helyettes polgármestere által elrendelt, 24 óra alatt elkészítendő összeírással - ezek az adatszolgáltatási ívek öt évvel ezelőtt egy Kossuth téri lakás falából kerültek elő -, ezt pedig a város különböző pontjain a csillagos házak kijelölése, majd a zsidók beköltöztetése követte.
Budapest ostroma óta megsemmisültnek hitt iratok váltak elérhetővé egy online archívumban
A zsidók csillagos házakba való költöztetésének előkészítéséhez szükséges iratokat egy lakás felújításakor, befalazva találták meg.
Az időhiány miatt azonban nem azonnal egy központi gettót hoztak létre, hanem a város teljes területén elszórva jelöltek ki igen változó méretű házakat - a külsőbb kerületekben akár két-három lakásos társasházak, a város szívében pedig sokemeletes bérkaszárnyák is otthont adtak tehát a kilakoltatottaknak.
Üressé vált otthonaikat az új lakhelyükről kiköltözők, a hadba vonultak családjai, illetve a kormány szerint "keresztényhez méltó" lakhatási körülményeket érdemlő családok kérvényezhették, illetve kaphatták meg.
A csillagos házként elhíresült közel kétezer épület - melyekben sokszor keresztény lakók is maradtak - nevüket a kapukra helyezett hatágú csillagok miatt váltak könnyen megkülönböztethetővé társaiktól.
Erről egy június 17-i rendelet határozott:
a felsorolt épületek valamennyi utcai kapubejáratának az utcára néző oldalán sárga csillag jelzést kell alkalmazni és azt állandóan ép és tiszta állapotban kell tartani. A jelzés 51×36 cm-es fekete alapon 30 cm átmérőjű, hatágú, kanárisárga csillag.
A házak 1944. november 29-ig, tehát közel fél éven át jelentettek otthont a kilakoltatottaknak, hiszen ekkor megindult a fővárosi zsidók költöztetése a mai Belső-Erzsébetvárosban létrejött gettó százhatvankét házába.
A rendkívül zsúfolt szobák lakói másfél hónapon át küzdöttek a túlélésért: a gyógyszer-, élelmiszer- és vízhiány, illetve a nyilasok betörései által veszélyeztetett tömeg végül Budapest ostromának derekán, 1945. január 17-18-án, a szovjet csapatok belvárosba érkezésével hagyhatta el az addig körülzárt, fegyveres őrökkel biztosított gettót, Európa utolsó, de egyben egyik legnagyobb hasonló területét.
A nemzetközi gettó
Két héttel a november 29-i döntés előtt jött létre a Margit híd budai hídfőjéhez közeli, "nemzetközileg védett gettó", melynek a pápai, svájci, svéd, spanyol és portugál nagykövetségi védelmet élvező házaiba hivatalosan 15600 ember költözött be, a hamis papíroknak köszönhetően azonban akár 45 ezren is itt találtak menedéket. A védettség a nyilasok szemében persze csak névleges volt, így a folyamatos betöréseiknek számos üldözött esett áldozatául. A Holokauszt Emlékközpont adatai szerint végül 30-35 ezer élte túl az itt töltött időt, míg az erzsébetvárosi gettó poklából kétszer annyian - 68 ezren - szabadultak meg.
A gyűlölt palánk azonnal tűzifává vált, a város csillagos házairól pedig rövidesen eltűntek a megkülönböztető jelek, így a háborús múltnak évről évre egyre kevesebb emléke maradt. De ahogyan a számtalan házat ma is pöttyöző, a százkét napon át folyt ostrom nyomait jelentő golyónyomok és a pinceóvóhelyek felé mutató nyilak, úgy a csillagok sem tűntek el mindenhonnan.
A sötét hónapok utolsó tanúja a Nyugati pályaudvartól alig néhány lépésnyire nyíló Katona József utcában, az ELMŰ óriási transzformátorháza mellett, a 2/E. jelű modern épület kapualjában rejtőzik:
A háború alatt épült
A kapuja felett domborművet, oldalán pedig anyja lábát ölelő kisfiút is rejtő épület Karau Gábor tervasztalán, teljes magasságában kővel borított szomszédja, a 2/D pedig Kudelka György (1908-1964) és Simó Gábor tervei szerint, talán az Aczél Györgyként a Kádár-kor legfontosabb kultúrpolitikusává vált Appel Henrik kőműves művezetői segítségével jött létre. A két épület sziluettjét tekintve egymás tükörképe, hiszen részben földszintesek, részben pedig négyemeletesek.
Az E jelű épület lakói néhány éve tisztíttatták meg az addig szürke kapuzat két oldalát, a hét és fél évtizede jól látható csillag nyomát viszont - annak történeti értékét helyesen felismerve - egyáltalán nem kívánták eltüntetni, így a tisztítás során a falat borító kőlapok egy részét bölcsen érintetlenül hagyták.
A két ház építése egyszerre zajlott - leendő tulajdonosaik 1940 első hónapjaiban kaptak építési engedélyt, 1942 tavaszán pedig már lakók léptek be a frissen elkészült bejáraton: kereskedők, gyárosok, egy nyúltenyésztő, illetve ügyvédek tértek ide haza, hogy megbirkózzanak Sashegyi Károly bőrkesztyű-üzeme, illetve a számtalan dolgot importáló Romhányi István nagykereskedése keltette zajokkal.
A két, jókora franciaudvart rejtő házba a csillagos státusz eltűnése után azonnal visszatért az élet, későbbi lakói közt pedig ismert személyek is felbukkantak: az E-ben 1945-ben Vince (Weisz) Pál építész (1909-1994) jutott lakáshoz, a D-ben pedig a tabáni 1956-os emlékművet (1996) is megformáló szobrász-művészetpedagógus Ócsai Károly (1938-2011) is lakott.
Az Újlipótváros képébe tökéletesen illő, kiemelkedő építészeti értéket azonban nem rejtő épületek az utcáról nézve ma a környékre jellemző, kissé romantikus megkopottságot tükrözik, ám a fenti kapuzat igazi értékét szem előtt tartó felújítását látva reméljük, hogy a közeljövőben az épületek kívül-belül megújulnak majd, a történelmi jelentőségű részletre pedig talán egy emléktábla is felhívja majd a figyelmet.
