Az angol Blythburgh első pillantásra csak egy kedves brit kistelepülésnek tűnik, Szentháromság-temploma pedig csak egynek az ország számtalan hasonló épülete közül, pedig az a szigetország egyik első keresztény imahelyének helyén áll.

A 654-ben, egy csatában elhunyt uralkodó és fia testét is látott épület helyén a XV. században jelent meg a mai templom, ami az évszázadok alatt katasztrófá egész sorának volt a tanúja: 1577-ben egy vihar során súlyos sérüléseket szenvedett, lehullott toronycsúcsát pedig kétszáz évig nem építették újjá, állapota pedig a XIX. század utolsó harmadáig - a pénzhiánynak, egyre csak romlott.

Fotó: Wikimedia Commons

Mindez azonban semmiség volt amellett, hogy a legenda szerint az északi kapun lévő furcsa égésnyomokat

maga az ördög okozta.

Az ajtó. Fotó: Spencer Means[/caption]

Kérdés persze, hogy a nyilvánvalóan felszentelt ajtó égette-e meg a Gonosz kezét, vagy az Ádám és Éva óta az embereket kísértésbe vivő lény szándékosan hagyott nyomot, a lényegen mindez azonban nem változtat.

Nem ez persze az egyetlen legenda, ami az egyébként gyertyákkal,

ironikus módon épp a boszorkányok és az ártó lények távol tartása érdekében

okozott évszázados sérülésekhez kötődik, hiszen azt mások szerint a sokszor egyszerűen csak a Kelet-Angliában Black Shuck, vagy Shuck névre hallgató rettegett fekete kutya okozta.

A sokszor a közelgő halál előjeleként tekintett ijesztő kutyákhoz fűződő legendák és leírások jócskán eltérnek egymástól, így sem a méretük, sem a szemük száma (egyes történetek szerint egy szemük van a homlokuk közepén) nem egyértelmű.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!