2011 február 11-én került fel az internetre először a Friday Rebecca Blacktől, ami gyakorlatilag végigsöpört online, amolyan mémmé válva, annyira nevetségesen rossz volt a dal és a hozzá készült klip is.


Az évfordulóról Black is megemlékezett Instagramon, de ő nem annyira nosztalgikus, tekintve, hogy részletesen elmeséli, szerencsétlen lánynak hogyan tette tönkre kis híján az életét a dal tinédzserként.

9 évvel ezelőtt a mai napon egy Friday című szám klipje felkerült az internetre. Bárcsak visszamehetnék az időben beszélni a 13 éves önmagammal, aki borzasztóan szégyellte magát és félt a külvilágtól. A 15 éves önmagammal, aki úgy érezte, senkivel nem beszélhet a depressziójáról. A 17 éves önmagammal, akit megdobálnak étellel az iskolában a barátaival együtt. A 19 éves önmagammal, akinek minden dalszerző és producer azt mondta, hogy sose dolgozna vele. Francba is, a pár nappal ezelőtti önmagammal is, aki undorítónak érezte magát, amikor a tükörbe nézett. Próbálom emlékeztetni magam, hogy minden nap egy új lehetőség, hogy megváltoztasd a valóságodat, és felemelkedj. Nem egy darab döntésed vagy. Az idő gyógyít és semmi sem végleges. Ez egy folyamat, amit sose túl késő elkezdeni. Szóval gyerünk! Talán fura erről posztolni, de őszintén tök jó érzés.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

*swipe ->* 9 years ago today a music video for a song called "friday" was uploaded to the internet. above all things, i just wish i could go back and talk to my 13 year old self who was terribly ashamed of herself and afraid of the world. to my 15 year old self who felt like she had nobody to talk to about the depression she faced. to my 17 year old self who would get to school only to get food thrown at her and her friends. to my 19 year old self who had almost every producer/songwriter tell me they'd never work with me. hell, to myself a few days ago who felt disgusting when she looked in the mirror! i'm trying to remind myself more and more that every day is a new opportunity to shift your reality and lift your spirit. you are not defined by any one choice or thing. time heals and nothing is finite. it's a process that's never too late to begin. and so, here we go! this might be a weird thing to post but the honesty feels good if nothing else.

Rebecca Black (@msrebeccablack) által megosztott bejegyzés, Febr 10., 2020, időpont: 4:07 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: YouTube


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!