Elismerte, hogy hibázott és enyhébb büntetést kért csütörtökön az utolsó tárgyalásán az a férfi, aki 2017 májusában luxuskocsijával Budapesten, a Dózsa György úton karambolozott. Többek között azt mondta, hogy tudja, túllépte a megengedett sebességet, de a balesetben nem volt semmilyen szándékosság.

"Mindenki engem tart rossznak, mindenki azt hiszi, hogy én vagyok a legrosszabb ember a világon. Nincs ezzel semmi bajom, mert biztos, hogy csináltam sok csúnya dolgot az életem során.

Ebben az esetben viszont szó sem volt szándékosságról, rosszul döntöttem és rosszul választottam meg a sebességet. És rosszul döntöttem akkor is, amikor jogosítvány nélkül ültem az autóba"

- mondta. Bánja már a történteket, ahogy azt is, hogy nem kért bocsánatot a hozzátartozóktól.

A tragédiában ketten haltak meg.

hirdetés

A vád szerint mindkét sofőr hibázott. Az egyik nem adta meg az elsőbbséget, a másik pedig 140-nel ment 50 helyett. Rá letöltendő börtönt kér az ügyészség és azt indítványozták, hogy végleg tiltsák el az autóvezetéstől.

A balesetet okozó férfi ügyét egy korábbi ügyével együtt tárgyalták. Akkor egy kerékpárossal szemben lépett fel erőszakosan.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

A vád szerint M. Richárd vezetői engedély nélkül ült a volán mögé. A megengedett 50 km/órás sebesség helyett 135–140 km/óra sebességgel száguldott Budapesten, a Dózsa György úton a Kassák Lajos utca felé. A kereszteződésbe érkező másik autó szabálytalanul, kis ívben kanyarodott be a nagy sebességgel érkező autó elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. Ekkor történt a tragédia. A két autó felsodródott a járdára, és elütött három embert. A balesetben ketten - két utas - meghaltak. A kanyarodó jármű vezetője életveszélyesen, M. Richárd és a gyalogosok könnyebben sérültek.


hirdetés