Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken figyelmeztette az országban csaknem három hónapja tartó kormányellenes tüntetések résztvevőit, hogy fokozni fogja a hatósági fellépést.


Kitartunk. Már az elejétől megmondtam, hogy vannak határok. És számos alkalommal átlépték őket

- mondta az elnök a belügyminisztérium vezetőjével közös találkozón a BelTA fehérorosz állami hírügynökség jelentése szerint.

Lukasenka azt mondta, a biztonsági erők sokkal erélyesebben fognak fellépni.

Ha valaki hozzáér egy katonához - és ezt már megmondtam a tábornokoknak - , az a minimum, hogy kezek nélkül távozik. És nyilvánosan kijelentem, hogy mindenki megértse: kész vagyunk cselekedni

- fenyegetőzött. Lukasenka szerint a lemondását követelő tiltakozásokat külföldről szervezik. Az elnök csütörtökön utasításokat adott arra, hogy ne ismerjék el többé az országban a külföldön tanuló vagy ott tanulni akaró fehérorosz egyetemistáknak a diplomáit, arra hivatkozva, hogy külföldön agymosásnak vetik őket alá.

Egyesek külföldön akarnak tanulni. A lengyelek, a litvánok és mások is csábítják őket. Nincs probléma. Már holnap odaadjuk nekik a jegyet, hogy távozzanak

- fogalmazott Lukasenka. Az augusztus 9-i fehéroroszországi elnökválasztás óta - amelyen a hivatalos eredmények szerint Lukasenkát a voksok több mint 80 százalékával hatodszor választották elnökké - hétről hétre hatalmas tömegek követelik az államfő távozását, ő azonban nem hajlandó erre. Az ellenzék a nyugati országokkal együtt csalásnak tartja az elnökválasztás hivatalosan közölt eredményét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!