Ennyire életrevaló még mindig Omar Sy alakítása. A francia netflixes sorozat nem enged a színvonalból, a harmadik évad még nagyobb csavarokat tartogat, mint az előzőek.


Omar Sy főszereplésével 2021 januárjában elindult a Lupin című széria a Netflixen. Valószínűleg legtöbben a főszereplő személye miatt néztek bele az első részbe, sokaknak ugyanis örök kultikus kedvence az Életrevalók, amiben a szívünkbe zártuk. Ennyire működik még mindig a színészek karizmájának a vonzása.

Ugyanakkor annyit azért változott a sztárszínészek státusza a néző szemében az utóbbi időben, hogy a szuperhősök esetében sokszor szinte mindegy a közönségnek, hogy ki játssza az aktuális szupererővel bíró figurát. Maga a hőskarakter is tud sztár lenni, ami egy friss jelenség. Nem kell dicapriói színészi magasságokat megütnie a színésznek ahhoz, hogy szuperhéró legyen. Mindezt a Marvel hihetetlenül kiaknázta, de jó hír a klasszikus mozi kárörvendőbb szerelmeseinek, hogy az elmúlt időszakban elkezdtek a szuperhősös filmek közül páran is megbukni a moziban: például tavaly a Thor állt földbe, idén pedig a Hangya és a Kék Bogár, mindhárom a Marvel-futószalagról érkezett.

Visszatérve: Omar Sy önmagában, kék köpeny nélkül is elég érdekes színész volt ahhoz, hogy ráépítsenek egy nagyszabású Netflix-sorozatot, ami annyira bejött, hogy azonnal a nézettségi toplista élére repítette a Lupint. Nem volt kérdés a második szezon, aztán a második sikere után a harmadik sem. 

Manapság sok sorozat elfogy egy-két évad után, azonban a Lupinnél sikerült az új évadra is eredeti és friss ötletekkel továbbvinni a történetet.

Van például egy flashback szál, melyben Assane gyerekkorából ismerünk meg egy fontos időszakot: megismerjük az anyját, az első rablást stb.. Aztán ez a szál elkezd szervesen egybefonódni a jelen történéseivel is, megtudjuk, hogy a jelenben miért alakulnak ilyen kalandosan főhősünk körül az események.

csakhogy a tervét felborítja egy, a múltjából előkerülő szélhámos, akivel meg kell küzdenie. Ezért kénytelen "visszajönni a halálból", és küzdeni magáért és a családjáért. Izgalmas fordulatok érkeznek egyre-másra a megszokott lendületes stílusban, de profin újracsomagolva. Ismét igazi szórakozást, darálós évadot kapunk a Netflixtől.

Az eredetileg is adott hibáit ugyan nem sikerült kijavítania a sorozatnak: a sokszor hiteltelen cseleket például, melyekben olyan logikai hibák vannak, hogy nézés közben felkapjuk, majd fogjuk a fejünket, mert tapintható, hogy ez így nem teljesen stimmel. De mivel egy mesét nézünk, továbbra is megbocsátjuk ezeket a gikszereket, és már izgulunk is tovább a főhősért.

Ezek a megcsúszások belefértek korábban is a képbe, senki sem háborgott, ezért nyilván az alkotók úgy voltak vele, hogy maradtak a bevált receptnél. Mint mesei világú, szórakoztató akció-sorozat, még mindig a topban van a Lupin, ennél többet pedig nem is a néző tőle, csak önfeledten szórakozni. Ha így tudják folytatni, ilyen friss ötletekkel, akkor még jó pár évig biztosak lehetünk benne, hogy egy ideig még jókat mulathatunk Assane Diop történetén.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!