Az álhíreknek is addig volt igazán keletjük, amíg nem mindenhol hasonlókba futhattunk bele. (…) A valósággal való érintkezés már inkább hátrány, mint előny. Sőt, sokszor az álhírek már közelebb is állnak a valósághoz, mint bármikor korábban


- nyilatkozta Litkai Gergely a Magyar Hangnak adott interjújában, kiemelve, hogy a fake news korában ahhoz, hogy képtelen álhíreket elhiggyünk, nem feltétlenül kell műveletlennek lenni, hiszen hajlamosabbak vagyunk azokat az információkat jobban elfogadni, amelyek megerősítik a világnézetünket. Többek között ezért sem öltözik be politikusnak egy-egy paródia kedvéért.

Hitalapú kérdés lett a politika. (…) Tényleg csak hitalapon lehet már ezt csinálni. Mert a fanatikusok úgy fogják gondolni, hogy ha viccelsz Orbánnal, akkor maga vagy a Sátán. Jobb esetben csak egy jógázó démon. Ha meg Gyurcsány Ferenc holnap megerőszakolna négy hároméves tengerimalacot, arra is azt mondanák: de hát biztos megvolt rá az oka a Ferinek. Ahogy Borkai Zsolt is megtette, amit tett, de erre csak azt tudták válaszolni a polgárok, hogy hát milyen szépen fel van viakolorozva a város.

Az interjúban szóba került Wass Albert is, akivel kapcsolatban még akkor is fájdalmas élmény beengedni annak lehetőségét, hogy náci volt, ha nem tartja különösebben jó írónak. Így aztán neki természetes, hogy fáj Gothár Péter szexuális zaklatási ügye, hiszen ő maradandó dolgokat tett le az asztalra.

Ugyanez a helyzet Roman Polanskival is. Ott áll az egyik oldalon, amiket elkövetett, vagy amikkel vádolják, és ott áll a Kínai negyed. Rosszabb film lesz tőle? Biztosan nem. Bízzanak még rá embereket a jövőben? Szerintem, ha egy független bíróság úgy ítéli, akkor nem.

Ugyanakkor az, ahogy a Gothár-ügyet politikai üggyé tették, minden érintettnek árt, hisz ellehetetlenítette azt, hogy a szakma megtanulja, hogyan kell kezelni egy ilyen esetet, és elmaradt az érdemi társadalmi vita és az érzékenyítés is, miközben itt alapvető jogok védelméről lett volna szó. Arra a kérdésre, hogy melyik fideszessel menne el sörözni, Lázár János volt a válasza, akit ettől függetlenül simán megénekelt, ha hülyeséget csinált, ahogy megénekli az ellenzéki politikusokat is.

Még csak azt sem mondhatom, hogy teljesen nem értek egyet akár fideszesekkel is bizonyos dolgokban. Azért, mert kormánypárti mondja, nem lesz rögtön hülyeség. Orbán Viktorral egyébként találkoztam személyesen is hócipős koromban. Az ő esetében is sajnálom, hogy egy ekkora tehetség ennyi szerintem rossz döntést hozott az utóbbi évtizedekben. Akkor a húszas éveim elején jártam, és egy parlamenti körbevezetésen találkoztam vele. (…) Csináltunk a fateromnak egy képet, amelyen Orbán Viktorral egymás vállát lapogatjuk. (…) Nem azt mondom, hogy a sajtó körbevezetése minden csimborasszója és a demokrácia csúcspontja. De minden populistább irányba forduló rendszernél ez az első, hogy a sajtómunkásokhoz fűződő emberi szálakat igyekeznek elvágni.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!