A Szent István-bazilika előtti téren kérdeztük az embereket arról, hogyan készültek a pápa látogatására, mit gondolnak a Szentatyáról, és egyetértenek-e vele például abban, hogy gyengédséggel kellene fordulni a melegek felé.


Néhányan hosszú hónapok óta, imával és böjttel készültek Ferenc pápa budapesti látogatására azok közül, akiket péntek délután a Szent István-bazilika előtti téren sikerült megszólaltatnunk.

Abban gyakorlatilag mindenki egyetértett, hogy óriási megtiszteltetés és boldogság, hogy az egyházfő ismét ellátogatott Magyarországra, sokan már az Eucharisztikus Kongresszuson is ott voltak 2021-ben.

Ferenc pápa melegekkel kapcsolatos egyik kijelentése kapcsán már nagyobb megosztottság volt a megszólalók között. Voltak, akik egyetértettek a Szentatya kijelentésével, miszerint "azzal a gyengédséggel kellene a püspököknek a melegek felé fordulni, ahogyan Isten bánik a népével". Mások viszont úgy látták, hogy ez nem jelenti azt, hogy a meleg házasságokat jónak kell tartani és meg kell áldani.

Ferenc pápa korábban a nemzeti populizmusról is megosztotta a véleményét, miszerint ennek a politikai irányzatnak az egyik fantazmagóriája, hogy megvédi a keresztény civilizációt a vélt ellenségektől. Ezzel kapcsolatban volt, aki úgy fogalmazott, hogy ez már túl "politikus dolog" a számára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!