A hosszúra nyúló pásztoróra abban a riói hotelszobában zajlott, ahol MC Kevin (képünkön) és 33 éves büntetőjogász felesége, Deolane Bezerra megszállt. A vasárnapi tragédiáról beszámoló brit Sun értesülései szerint a férfi még egy darabig folytatta az aktust, miután a testőrétől üzenetben megtudta, hogy a felesége keresi. Később pedig sietve (és részegen) próbált lemászni a szoba erkélyéről, hogy így lógjon meg a felesége elől, de a mászást elbénázta, és több emeletet zuhant. A kórházban pedig belehalt a sérüléseibe.


A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kevin Nascimento (@mckevin) által megosztott bejegyzés

A történet főszereplői egy 26 éves modell, Bianca Domingues, a 23 éves, Kevin Nascimento Bueno néven született énekes, és az ő egyik barátja, egy bizonyos Victor Fontenelle. Utóbbiak szó szerint szobára hívták a nőt:

az énekes barátja konkrétan azt kérdezte tőle, hogy lenne-e kedve pénzért lefeküdni MC Kevinnel, de természetesen úgy, hogy a sztár felesége előtt ez titokban maradjon

- írja a Daily Mail információ alapján a Sun.

Domingues a nyomozóknak azt mondta, hogy MC Kevin egy kis ajándék ígéretével csábította fel őt a szobájába, ahol a modell először visszautasította Fontenelle közeledését, majd azt kérte tőlük, utaljanak át nagyjából 100 ezer forintnak megfelelő brazil realt a számlájára.

A sikeres tranzakció után a nő először Fontenellével szexelt. Ezt onnan lehet tudni, hogy egy másik, Jhonatas da Cruz nevű barátjuk azt vallotta a rendőrőknek, hogy amikor a barátainak szánt óvszerekkel megérkezett a szobába, akkor Fontenelle és Domingues már közösültek.

A visszautasítást követően Cruz sértődötten bezárkózott a lakosztályhoz tartozó fürdőszobába, amire a modellnek az volt a reakciója, hogy addig nem hajlandó lefeküdni MC Kevinnel, amíg a harmadik férfi le nem lép.

Az énekesnek több sem kellett, és kizavarta a segítőkész barátot, aki ezután a sztár testőrével találkozva értesült róla, hogy MC Kevin felesége nagy erőkkel keresi a férjét. A testőr természetesen Fontenellét is értesítette üzenetben, de a szobában szexelő fiatalok úgy döntöttek, nem hallgatnak a figyelmeztetésre, és folytatják, amit addig csináltak.

Fontenelle a vallomásában azt mondta, hogy az aktus után a fürdőszobába ment összeszedni magát, és amikor visszatért, MC Kevin már az erkély korlátjába kapaszkodva próbált lemászni - feltételezhezően azért, hogy letagadhassa a felesége előtt az egészet.

A zuhanás után Fontenelle azonnal lerohant, és értesítette a mentőket, akik az énekest kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta.

Dominguest pedig rövid úton távozásra szólította fel a sztár testőre, és még az Instagram-fiókja is eltűnt. Legalábbis erről árulkodik új profiljának eléírása, amin a lent látható fotót osztotta meg eddig egyedül.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bianca Domingues (@i_biadominguezofc_) által megosztott bejegyzés

A két hét után megözvegyülő Deolane Bezerra egyébként nem haragszik a férjére, legalábbis erről árulkodik a búcsúposztja.

A bejegyzésben ugyanis az élete szerelmének nevezte a sztárt, aki ilyen gyorsan özveggyé tette.

Az ügyben még tart a nyomozás.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Deolane Bezerra (@dra.deolanebezerra) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!