Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járási Ügyészség azzal a cégvezetővel szemben, akinek munkavállalója hiányos védőfelszerelés miatt sérült meg egy Nagykereki melletti építkezésen.

A cégvezető alvállalkozóként dolgozott az M4 autópálya országhatárig tartó szakaszának építésében, cégének feladata egy határközeli mérlegház építése volt. A felek által kötött szerződés érelmében az építkezéshez kapcsolódó munkavédelmi előírások betartásáért is ő felelt.

Tavaly december 20-án délelőtt az egyik kőművese az épület födémszerkezetén dolgozott körülbelül 5 méter magasságban. Védőeszközként azonban csak egy sisak volt rajta.

A felettese nem gondoskodott a födémen korlátrendszer kialakításáról és egyéni védőeszközt sem biztosított a magasban dolgozó munkásnak. A férfi egy betonvas illesztését végezte, kihajolt, de a súlypontját elveszítve megbillent, majd az épület tetejéről lezuhant, és a betonozott mérlegaknába esett.

A kőműves nyolc napon belül gyógyuló fejsérüléseket szenvedett. Az ügyészség pénzbüntetést kért a bűnösségét beismerő vállalkozóra.

Kiemelt kép: police.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!