Egy jó bosszúfilm bármikor jöhet, pláne, ha az egy női nemierőszak-bosszúfilm, amit angolul a sokkal hangzatosabb rape revenge zsánerként emlegetnek - legutóbb tavaly májusban kaptunk ebből egy igazán klasszat -, akkor pedig még tovább fokozódik a várakozásunk, ha mindezt a zseniális Megszállottak viadala (Killing Eve) alkotói szállítják. Az egyelőre magyar címmel nem rendelkező Promising Young Woman - amit nagyjából úgy fordíthatunk: Ígéretes ifjú hölgy - Emerald Fennell író-színésznő rendezői debütálásaként érkezik, aki a Megszállottak viadala második évadjának showrunnereként dolgozott. A filmet íróként is ő jegyzi, tehát a szerelemprojekt-jelleg garantált, ahogy az is sejthető már személyéből is, hogy igazi girlpower-mozira számíthatunk, pedig a sztoriról még szót se ejtettünk. Ami kellőképpen kitekert: a Carey Mulligan alakította Cassie ugyanis azzal tölti szabadidejét, hogy egy bizarr kísérletet végez: beül szórakozóhelyekre, irtózatos módon lealjasodik, kiszolgáltatva a véletlennek, hátha egy kedves fiatalember megkérdezi, segíthet-e neki hazajutni. Minden alkalommal sikerrel jár, ahogy az is üzembiztosan megtörténik, hogy a kedves fiú aztán így vagy úgy visszaél azzal, hogy a nő öntudatlan részeg. Igen ám, de hősnőnk valójában nem részeg, sőt, nagyon is magánál van, és ezen a ponton fordít azon a bizonyos kockán, a maga módján felelősségre vonva a visszaélőket. Cassie nem egyszerűen önbíráskodik, ám hogy mi történt vele, amiért a nemi erőszak kultúrájának álruhás igazságosztójaként tevékenykedjen, az pontosan majd a filmből derül csak ki, bár eléggé sejthető. A mozi a Sundance-en debütál majd januárban, arról, hogy a széles körű forgalmazása pontosan hogy alakul, egyelőre csak annyit tudni, hogy áprilisban mutathatják be az Államokban, pedig a most kiadott előzetes alapján már holnap szívesen néznénk a filmet.


Kiemelt kép: Focus Features


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!