Kincses Gyulát választották a Magyar Orvosi Kamara elnökének - erről döntöttek szombat délelőtt a MOK tagjainak országos küldöttei. Kincses a 16 éve elnöklő Éger Istvánt váltja az orvoskamara élén.

Kincses Gyula 202 szavazatot, Éger István 120-at kapott - értesült a 24.hu.

A korábban fül-orr-gégészként praktizáló 67 éves Kincses Gyula a kamarán belül szerveződött Újratervezés orvoscsoport tagja és képviselője. A MOK progresszív szárnyának számító tömörülés tavaly februárban bontott zászlót azért, hogy a több mint 40 ezer orvost tömörítő kamarán belül az egészségügy átalakításáért tevékenykedjen.

Kincses Gyula a rendszerváltáskor adta fel orvosi karrierjét és lett 1990 és 1994 között az MDF színeiben országgyűlési képviselő. 1998 és 2000 között az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatalban, a Kormányzati Stratégiai Elemző Központban, majd a miniszteri kabinetben, kormányfő-tanácsadóként dolgozott. 2007 októbere és 2008 májusa között a Gyurcsány-kormány egészségügyi államtitkáraként tevékenykedett. 2001 és 2010 között az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézetet vezette.

Szeptemberben vált hivatalossá, hogy az Újratervezés Kincses Gyulát indítja Éger Istvánnal szemben az elvökválasztáson. Kincses győzelme nem nevezhető váratlannak, mert már néhány éve érezhető az orvostársadalom egy jelentős részénél az elégedetlenkedés és a változásra való igény. Az Újratervezés színre lépése előtt is sok kritika érte Éger Istvánt, többek között a magas fizetésével és a kamarai tagsági díjjal kapcsolatban. Sok orvos azért is elégedetlenkedett, mert bár a MOK folyamatosan tárgyalt a kormánnyal, áttörést nem sikerült elérnie.

Az elégedetlenség mértékét jól mutatja az is, hogy a kétnapos elnökválasztás pénteki nyitónapján Éger István elnöki beszámolóját a küldöttek elutasították - számolt be a 16 év alatt soha elő nem forduló esetről a 168 Óra.

Kincses Gyula az elnökválasztás előtti interjújában azt mondta a 24.hu-nak, az Újratervezés csoport azért jött létre, hogy a magyar orvostársadalom legfontosabb szervezeteként működő orvoskamara eszközrendszerén belül segítse egy jól szabályozott, korszerűbb, betegbiztonságot garantáló egészségügy fejlődését, és a Magyar Orvosi Kamara érdemi szereplő legyen az egészségpolitikában. Hozzátette azt is, hogy az egész orvos-beteg viszonyt és az orvostársadalom érdekeltségi rendszerét próbálják átalakítani. Szerinte az a hálapénz által fenntartott bebetonozott feudális struktúra, ami jelenleg jellemzi a hazai egészségügyi ellátórendszert, még azoknak is rossz, akik a piramis csúcsán ennek fő haszonélvezői. Ugyanakkor szerinte az orvosbárók a szakma legjobbjai, akiknek a rendszerben tartása kulcskérdés, éppen ezért muszáj megtalálni azt a megoldást, ami minden szereplő érdekét szolgálja.

A Kincses Gyulát támogató Újratervezés csoportról és programjukról videót is forgattunk, ami itt nézhető meg:

Facebookos csetcsoportban szerveződik az egészségügyi forradalom

15 éve nem volt akkora esély a változásra, mint most - mondják orvosok, akik a kamarán belülről tervezik megreformálni az egészségügyet.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!