Ahogyan már korábban beszámoltunk róla, a St. Louis Blues 4-2-re nyert a vendég Boston Bruins ellen, így másodjára is kiegyenlített az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) döntőjében.

Stanley Kupa-döntő: 43 másodperc alatt sokkolt a megelepetéscsapat

A St. Louis Blues története első győzelmét aratta hazai pályán a döntőben.

A találkozó legjobban Zdeno Charának fájt, aki nem csak elveszítette a mérkőzést, de csúnyán bele is nézett egy lövésbe. A második harmadban Brayden Schenn lövését próbálta blokkolni a kétméteres bekk, de a korong felperdült az ütőjéről és egyenesen az arcába csapódott. A Boston csapatkapitánya azonnal elterült.

Chara végül önerőből korcsolyázott le a jégről és a harmadik harmadra visszaült a kispadra, onnan kellett végignéznie, hogy kikap a csapata és az első vizsgálatok után azt tanácsolták az orvosok, hogy ne játsszon a nagydöntő ötödik összecsapásán. Ennek ellenére nem lenne meglepő, ha teljes plexivel vállalná a következő meccset.

A Bruins játékosa a liga egyik legkeményebb védőjének számít, 1998 óta játszik az NHL-ben kisebb megszakításokkal, az All Star gálákon a legerősebb lövések versenyében szokott szerepelni. Lám, ezúttal egy erős lövés őt találta el, a legkeményebb bekkeket is leteríti egy kósza korong.

A Stanley Kupa-döntő magyar idő szerint pénteken hajnali kettőkor folytatódikm a párharc állása 2-2.

Eredmény, Stanley Kupa-döntő, 4. mérkőzés:

St. Louis Blues-Boston Bruins 4-2 (2-1, 0-1, 2-0)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-2.

Kiemelt fotó: Jamie Squire/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!