Valószínűsíthetően őrizetbe vették Észak-Koreában a 29 éves Alek Sigley-t, írja a BBC. A férfi jelenleg a phenjani Kim Ir Szen Egyetemen jár mesterképzésre koreai irodalom szakon, és bár családja nem tudta megerősíteni, hogy letartóztatták, kedd óta senki nem éri el őt, ami szokatlan tőle.


Az ausztrál hatóságok próbálnak a dolog végére járni, a kormány szerint a körülmények nagyon komolyak. Dél-Korea a hivatalos tájékoztatás szerint már felvette a kapcsolatot a releváns észak-koreai tisztviselőkkel.

Azt nem tudni, hogy a koreaiul folyékonyan beszélő Sigley-t miért vehették őrizetbe.

A férfi egyébként a tanulás mellett vállalkozása is van, nyugati turisták idegenvezetésével foglalkozik.

Márciusban a The Guardian honlapján megjelent cikkében úgy fogalmazott magáról,

én vagyok az egyetlen ausztrál, aki Észak-Koreában él.

Az ország azután keltette fel az érdeklődését, hogy Kínában találkozott néhány észak-koreai állampolgárral.

Tavaly a Sky News-nak adott interjújában arról beszélt, sosem érezte magát veszélyben.

Korábban egyébként több külföldit is letartóztattak különösebb ok nélkül Észak-Koreában. A legismertebb Otto Warmbier esete: az amerikai fiatalembert azért kapták el 2016-ban, mert letépett egy propagandaplakátot az utcán. A börtönben rejtélyes körülmények között leépült, majd később meg is halt.

Kiemelt kép: Ed JONES / AFP / Europress


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!