Letartóztatta a bíróság Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat elnökét, akit azzal gyanúsítanak, hogy 30 millió forintért árulta a saját vezetői tisztségét. Agócs egy hónapra kerül rács mögé.


Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően rendelte el a korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását. Hozzátette, a férfi tagadta a bűnösségét a kihallgatása során.

A gyanúsítás szerint Agócs azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt a nyáron, hogy 30 millió forint ellenében átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét.

Az ajánlat lényege szerint az összeget oly módon kellett volna megfizetni, hogy 18 millió forint járt volna a lemondáskor, míg a fennmaradó 12 millió forintot 2022 decemberéig kellett volna átadni.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az elnök vállalta, hogy a pénz ellenében lemond az ORÖ elnöki tisztségéről, helyettesítésével a pénzt átadót bízza meg, és közreműködik az illető elnökké választásában. A bűnösségét tagadó Agócs akár nyolc évet is kaphat bizonyítottság esetén.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!