Letartóztatta az Egri Járásbíróság azt a 46 éves V. Tamást, aki konyhakéssel, gázfegyverrel, és sokkolóval fenyegetőzött a korábbi munkahelyén, a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalban.

Hoszné Nagy Tímea, az Egri Törvényszék szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi most sem tett vallomást és az ügyészhez hasonlóan tudomásul vette a döntést. A végzés azonban még nem végleges, mert a védő nem vett részt az ülésen, és neki öt napja van arra, hogy fellebbezzen a végzés ellen.

V. Tamás azzal fenyegetőzött a hivatal titkárságán, hogy meg fogja ölni a polgármestert és a járási hivatal vezetőjét is, azután pedig magával is végez. A gyanúsított a történtek miatt vele szemben intézkedő hivatalos személyre röviddel később ráfogta a riasztópisztolyt, miközben őt is lelövéssel fenyegette. A kiskorú gyermekét egyedül nevelő férfi az incidens során arra utaló kijelentéseket tett, hogy nem kapott meg valamilyen segélyt.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és szökés, elrejtőzés, illetve bűnismétlés, valamint a bizonyítási eljárás meghiúsításának a veszélye miatt elrendelte a férfi 30 napos letartóztatását.

Kapcsolódó

Panaszt tett a gyanúsítás ellen a gyöngyösi polgármesteri hivatalban lelövéssel fenyegetőző férfi

Nem tett vallomást a 46 éves férfi.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!