Döntött az Egri Járásbíróság a gyöngyösi polgármesteri hivatalban fegyverrel fenyegetőző V. Tamás letartóztatásáról. A negyvenhat éves gyanúsított késsel és pisztollyal felfegyverkezve sétált be szerdán a hivatalba, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli a polgármesterrel együtt a teljes városvezetést, valamint végez a járási hivatal vezetőjével is.


A helyzetet végül az oldotta meg, hogy a polgármesteri titkárság egyik munkatársnőjének rövid időre sikerült megnyugtatnia az indulatos elkövetőt, majd az intézmény egy másik munkatársa el tudta venni tőle a kést. Ezután értesítették a rendőröket, akik lefegyverezték, majd a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra vitték a férfit. V. Tamás a kihallgatása során nem tett vallomást, viszont panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétele ellen is.

Hoszné Nagy Tímea, az Egri Törvényszék sajtószóvivője pénteken az MTI-vel közölte, hogy a bíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

Az Egri Járásbíróság a letartóztatásra vonatkozó döntést azzal indokolta, hogy tartani lehet attól: a férfi szabadlábon hagyása esetén elszökne vagy elrejtőzne, ezzel meghiúsítva, illetve megnehezítve az ellene folyó eljárást. Emellett fennáll a veszélye, hogy a cselekményt folytatná vagy újabb hasonló tettet követne el.

A szóvivő jelezte: a nyomozóhatóság vizsgálja azt is, hogy az élet kioltására alkalmas eszközök birtokában a férfi elkövetett-e más, akár súlyosabb bűncselekményt. A végzést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, ám az egyelőre nem jogerős, mivel a védő nem volt jelen az ülésen, így neki öt munkanapja van jelezni esetleges fellebbezési szándékát - közölte Hoszné Nagy Tímea.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!