Idén először közlekednek első osztályú, légkondicionált kocsik az Aranyhíd expresszen. Ezek egyik hibásoghatott meg.


Közel egy óra késéssel tudott elindulni Szegedről egy Balatonszentgyörgyre tartó expressz, mert az egyik kocsiban elromlott a légkondi.

A MÁV Inform a Facebook-oldalán azt írta, hogy „a Szegedről 7:57-kor Balatonszentgyörgyre induló Aranyhíd Expressz (1787) járműhiba miatt előreláthatólag 50 perc késéssel indul”.

A bejegyzés alatti kommentből az is kiderül, hogy

A hozzászóló azt is sérelmezte, hogy a helyzetről nem kaptak tájékoztatást, ráadásul a bejegyzés is már csak akkor kerülhetett ki, amikor a vonat útnak indult.

A szegeder.hu az esettel kapcsolatban azt írta, hogy a MÁV június 17-én vezette be nyári főszezoni menetrendet, így ebben az évben is naponta közlekedik a Szegedet Balatonszentgyörggyel összekötő Aranyhíd expresszvonat.

Pár napja a HVG kérdésére a MÁV azt írta: idén nyáron eddig a dél-balatoni Tópart Intercityken, valamint Kelet-Magyarországon a Békés Intercityken fordult elő többször, hogy az IC-kocsik műszaki hibája miatt nem Intercity-minőségű – tehát például légkondicionálás nélküli – kocsival tudták elindítani a vonatot. A távolsági forgalomban járó vonatoknak csak a negyedén van a leghatékonyabb klímaberendezés.

A válaszukból akkor az is kiderült, hogy

Közben azonban a nyarak egyre forróbbak, ezért aztán sokkal több utas tesz ilyenkor bejelentést arról, hogy a klíma nem vagy rosszul működik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!