Lemondott Pusztay András, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója - értesült a Kreatív. A hírportálhoz Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke juttatott el egy közleményt, ebben azt írta:


Ezúton is szeretném megköszönni Pusztay András eddigi munkáját. Vezérigazgatói tisztségéről való lemondását elfogadtam, és felkértem egy régi jogász barátomat, Ződi Zsoltot, akinek személye számomra garancia arra, hogy az Index továbbra is az ország legolvasottabb online híroldalaként független és hiteles tudjon maradni, hisz nincs másik.

A 24.hu vasárnap elsőként írta meg, hogy az Indexet tulajdonló cég igazgatósága egy javaslat szerint külső cégekbe szervezné ki a rovatokat. Ezt követően a hírportálnál átállították az Index függetlenségét jelző mutatót, tudatva, hogy a szerkesztőség függetlensége veszélybe került. Dull Szabolcs főszerkesztőt hétfőn kitették a lap igazgatóságából, arra hivatkozva, hogy "belső döntéseket vitt a nyilvánosság elé", főszerkesztői posztja ugyanakkor megmaradt.

Ződi a Kreatív által idézett életrajza szerint a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa, emellett a Miskolci Egyetem jogi karának docense.

Dull kizárása után az Index igazgatóságának tagja Bodolai - és a most a barátjaként bemutatott Ződi Zsolt - mellett Andacs Botond korábbi vezérigazgató (Pusztay előtt töltötte be ezt a tisztséget), Szombathy Pál, a Magyar Hírlap volt főszerkesztője, a Digi Sport műsorvezetője és Ziegler Gábor, az IndaMedia Csoport társtulajdonosa.

Pusztay András a 444.hu értesülése szerint már az Index hétfői állománygyűlésén arról beszélt, olyan igazgatósági határozat született a múlt héten, amit nem tud lelkiismerete szerint végrehajtani.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!