A beszélgetés egy ponton arról szól, Oláh Ibolyának van-e roma tudata. Az énekesnő szerint ez nehéz kérdés, mert nem romákkal nőtt fel, ráadásul rá annyi bélyeget sütnek, hogy megszámolni sem tudja.


Legutóbb egy lomtalanításnál egy faszi telefonált és azt mondta, »Várjál már, cseszd meg, itt van mellettem ez a migránskurva!«. Ez én voltam. Mennyire tisztában vannak az emberek a fogalommal, hogy mit is jelent ez a szó, nem?

- idézte fel Oláh, Kadarkai pedig megkérdezte tőle: "Oké, hogy most nevetne meséli, de akkor rosszul esett, nem?". Oláh szerint nem, és ott is inkább nevetett rajta, majd a férfinak azt mondta, azt még megérti, ha cigánykurvázzák, de hogy migránskurvázzák, azt nem. Az illető le is tette a telefont és azt mondta Oláhnak, hogy ő egy "fain ember".

A teljes adás itt megnézhető és visszahallgatható:

Kiemelt kép: Instagram/@kadarkai


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!