Miután sok celeb dühöngött azon, miért Krúbi lett Fonogram-díjas, most Oláh Gergő emelte fel a szavát a trágár szövegű dalok ellen, de nem Krúbi vonatkozásában. Mindenesetre az énekes ezek szerint en bloc nem rajong a szókimondó szövegekért, ezt a Facebook-követői tudomására adta:

Tudjátok, én és sokan mások is, pont ezekért a srácokért, fiatalokért próbálok/próbálunk küzdeni, akiket azok az előadók érnek el leginkább, akik a trágárságot, erkölcstelenséget, szennyet, mocskot öntik a tizenéves generáció nyakába. Akik az eldugott kis falvakban, vagy a hátrányosabb kerületekben, hátrányosabb megyékben élnek és a menőséget, rajságot, vagányságot kergetik - és azt gondolják, hogy azt a YouTube-on találják meg azoktól az előadóktól, akik a 'legfelkapottabbak'. Azt gondolják, az a menő és a raj, amiről ők szövegelnek, mert nekik otthon nincs meg a megfelelő útmutatás. Tudom, hogy ez így van, 15 hátrányos helyzetű középiskolába mentem el tavaly és beszélgettem velük, érdeklődtem ezek után a srácok után, olyan életekkel találkoztam, hogy a szívem belefájdult

- fogalmaz Oláh, aki azzal kapcsolatban is problémát lát, hogy nehéz lesz gyerekeit felkészíteni a trágár világra:

Nem tudom és nem akarom kalitkába zárni a gyerekeimet, ezért konkrétan fel kell készítenem őket ezekre a mocskosságokra már most, hogy ezek nem jó dolgok, akkor sem, ha a velük egykorú gyerekek is már ezeket fújják a szünetben, vagy úgy bánnak, beszélnek a fiúk a lányokkal általános iskolában, mint egy riheronggyal.

Okkal dühöng-e Majka, amiért nem játsszák a rádiók?

Majka időről időre kérdőre vonja a rádiókat amiatt, hogy hanyagolják, most pedig a Fonogramot nem érti. És legalább olyan meglepő, hogy a rapper nem nyert egyetlen díjat sem, minthogy az AK26 nyert kapott elismerést.

Kiemelt kép: Instagram.com/olahgeriofficial


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!