A budapesti Szent Imre Kórház intenzív osztályának dolgozói közül tizenheten egy közös képpel búcsúztak el - írja a Facebook-bejegyzést szemléző hvg.hu, emlékeztetve arra, hogy hétfő éjfélig kell aláírniuk az egészségügyi dolgozóknak azt a szerződést, amellyel maradhatnak a közellátásban, feltéve, hogy akarnak. A pótlékok és ügyeleti díjak miatt átalakítása miatt azonban több helyen komplett osztályok helyezték kilátásba a felmondásukat, és a közösségi médiában sok olyan bejegyzést látni, amelyben egészségügyi dolgozók azt írják, évtizedek után távoznak az állami ellátórendszerből.

????Nincs rosszabb érzés, mint mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani….

Közzétette: Ibolya Vass - 2021. március 1., hétfő

Hogy a Szent Imre kórházban hányan döntöttek a felmondás mellett, nem tudni, az viszont biztos, hogy március 1-jétől bezárt az abai szakrendelő, mert a kisebbségi tulajdonosok megtiltották az igazgató egészségügyi szolgálati jogviszonyának létrehozását - közölte hétfőn a Fejér megyei város önkormányzata. A közlemény szerint a szakrendelő vezetője az azt működtető gazdasági társaság ügyvezetőjeként megbízási jogviszonyban látta el a tevékenységét, ezt kellett volna egészségügyi szolgálati jogviszonyra változtatni. Mivel ez nem történt meg, vezető nélkül maradt a rendelő, amelynek működése így hétfőtől szünetel. Az önkormányzat szerint így nemcsak beteget fogadni nem lehet, de még a dolgozók februári munkabérét sem lehet elutalni.

A hvg.hu megjegyzi, összeférhetetlenségi vita van a háttérben: a szakrendelő ügyvezető igazgatója ugyanis az abai polgármester hozzátartozója. A poszt alapján ez a vita lehet a hátterében annak, hogy a szakrendelőt működtető cég hét önkormányzati kisebbségi tulajdonosa megakadályozta, hogy az igazgató aláírja az egészségügyi szolgálati jogviszonyra vonatkozó munkaszerződést.

Kapcsolódó

Bedöntheti a traumatológiai és a sürgősségi ellátást a hétfőn hatályba lépő törvény

Bőven vannak még kérdőjelek és szekrényből kihulló csontvázak a törvény miatt, de legalább megtudjuk, hogy hány orvos dolgozik valójában - mondta a 24.hu-nak az orvoskamara titkára. Svéd Tamás arról is beszélt, maradtak-e tartalékok az egészségügyben a járvány újabb hullámára.

Dézsi Csaba András győri polgármester pedig vasárnap számolt be arról, hogy véget ér a közös munka a feleségével abban a szívkatéteres laborban, amit közösen építettek fel és működtettek az elmúlt 17 évben. "Csak azért büntetnek téged azzal, hogy holnaptól már nem végezheted azt a társadalmilag is kiemelkedően fontos munkát, amiben a szakmádban, az országban az egyik legjobb vagy, mert a feleségem vagy. Ez szerintem gyalázat" - írta a fideszes politikus, bár részletesen nem fejtette ki a történteket.

Kedves Vera❗️
Sajnálom, hogy idő előtt vége a közös munkánknak❗️
Abban a szívkatéteres laborban, amit közösen építettünk…

Közzétette: Dr.Dézsi Csaba András - 2021. február 27., szombat


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!