Mi szeretünk nagy feneket keríteni a kifejezéseink eredetének, úgyhogy utánaolvastunk, eredetileg mi volt például a garat, a dögrovás, a dűlő, a fakép és a karikacsapás.
Folytattuk egykori nyelvtudósunk, O. Nagy Gábor Mi fán terem? című könyvének átlapozását (az 1. részt a cikk alján találod), hogy megtudjuk újabb régi magyar szólások és mondások eredetét. Művelődj továbbra is velünk!
Dögrováson van
Ha valaki nagyon rosszul érzi magát, vagy igazán beteg, keserű humorral úgy szoktuk mondani, hogy dögrováson van. Ezt a kifejezést egy régi pásztorszokás magyarázza meg: a számrovásnak egyik fajtája, hogy a pásztor a jószág számát és főbb tulajdonságait egy szögletes pálcára – különféle bevágásokkal – felrója. Az elpusztított és elpusztult állatokat külön pálcára rótták fel, ez volt a dögrovás. Ide vezették azokat a jószágokat is, amelyeket már menthetetlennek ítéltek meg, és nem bíztak a felépülésükben.
Dűlőre jut
Te is szoktál dűlőre jutni a fontos kérdésekben? Nos, eredetileg a szántó-vető ember kifejezéskészletéből került ez a köznyelvbe. A dűlő igazából dűlőutat jelent, azaz a földek végében húzódó utat, amelyre akkor ér a földművelő, amikor végigszánt egy barázdát és a földjének az aljára ér. Egy másik magyarázat szerint a földekről a betakarított terménnyel nehéz volt közlekedni, mert vagy megrekedt, vagy felborult a szekér, és csak akkor vált könnyebbé azt húzni vagy a jószággal húzatni, amikor a dűlőútra értek vele.
Faképnél hagy
Nem jó érzés, ha otthagyják az embert szó nélkül. A fakép eredetileg emberformájú faszobrot vagy kapufát jelentett, gyakorlatilag egy házőrző bálványt, amelytől falun gyakran elbúcsúztak a házból kilépve. Például a messzire távozó katonák sokszor megsimították vagy meg is csókolták azt. A faképnél hagyás két esetben is fennállt: ha a vendég sietve távozott a háztól, és nem állt meg kifelé menet beszélgetni a vendéglátójával, vagy ha a legény mégsem ment el a kapufánál várakozó leányhoz, hiába volt megbeszélve – így alakult ki a cserbenhagyásra utalás.
Érti a csíziót
Arra mondjuk, aki ügyes, talpraesett ember, és megvan a magához való esze. No de mi is az a csízió? Eredetileg a 24 hexametersorból álló verses naptárt nevezték így a 12. században, a legrégebbi magyar csízió pedig a 15. századból való. A könyvnyomtatás elindulásakor a csízió magát a naptárt jelentette, amelyek a 16. századtól kezdve már tartalmaztak ponyva-kiadványokat, csillagjóslást, álomfejtést és időjárás-jövendölést is. Tehát aki akkortájt értette a csíziót, ebben a sok témában mind jártas volt.
Fején találja a szöget
Egyértelműnek tűnik, hogy miről szól ez a kifejezés, de nem az: a német nyelvből (’Den Nagel auf den Kopf treffen’) került hozzánk. A magyar szögnek megfelelő Nagel ebben viszont eredetileg nem a vasrudacskát jelentette, hanem a régi típusú céltáblák közepén lévő, hüvelyben mozgó kis fekete pecket. Ezt kellett a céllövőnek a fején találnia ahhoz, hogy az kirúgja a céltábla mögötti mutatót.
Megy, mint a karikacsapás
Szó szerint azt jelenti, hogy gyerekjáték az egész, hiszen a karikacsapás egy elterjedt szórakozás volt a falvakban az udvarokon. Egymással szemben, két csoportra osztva játszották a gyerekek egy-egy hajlott végű, erős bottal, amellyel egy fakarikát kellett megütniük úgy, hogy az minél messzebb repüljön – gyorsan, fennakadás nélkül – a másik fél irányába. Bár erő és ügyesség is kellett a konkrét szabályokkal bíró játékhoz, mégiscsak szórakozás volt, amelyhez lekicsinylő értelem tapadt.
Kereket old
Honnan származik az elillanás, szökés ezen szinonimája? A meredek úton lefelé haladó szekérnek, kocsinak meg szokták kötni a kerekét, hogy a lejtőn lefelé gyorsan gördülő jármű rá ne szaladjon az elébe fogott állatokra. A kerék megkötése erősen fékezi a járművet, de a lejtő végén már nincs erre szükség, olyankor pedig megoldják a kereket, amely ilyenkor hirtelen nekilendül, és akadály nélkül gördül tovább.
Nagy feneket kerít valaminek
Ezt akkor mondjuk, ha indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonít valaki valaminek. A hordónak szoktak feneket keríteni, méghozzá úgy, hogy a fenék félátmérőjét körzőbe veszik, és egy nagy vaskörzővel kört rajzolnak az egymásba illesztett fenékfára. A mezőgazdaságban tovább a fenék a kazal alapját jelentette, amikor a kazalozó a kerületét meghatározta, végigterítette szalmával, mintegy bekerítve vele – tehát az első lépés az volt, hogy feneket kerített neki.
Leissza magát a sárga földig
Jó-jó, ez azért eléggé világos kép, de egy dolog mégiscsak magyarázatra szorul. Hogy miért pont a sárga földig issza le magát az, aki rettenetesen berúg? A sárga föld az igen termékeny lösz népies neve, és ez a finom por például a Kiskunságban nem maradt a felszínen, hanem vastag homokréteget hordott rá a szél, úgyhogy az Alföldön ásóval jutottak el ehhez az értékes réteghez. Ez a túlzó kép „a föld alá bújt szégyenében” kifejezésben is tetten érhető.
Felöntött a garatra
Látszólag evidens ez az iszákos emberekre mondott szólás is, hiszen a garat a torok része. Igen ám, de csak bő száz éve jelenti ezt a testrészt, azelőtt a malom egyik alkatrésze volt, az alul és felül nyílt, lefelé szűkülő faszekrény, amelybe beletöltötték a megőrlendő gabonát. A garaton keresztül jutott be tehát a gabona a malom őrlő szerkezetébe, és ennek nyomán nevezték el később a száj- és orrüreg folytatását is.
