Az Apple több fontos döntést is hozott a koronavírusos-járvány miatti helyzet kapcsán, és arról is jó ideje lehetett hallani, hogy az idei iPhone-ok bemutatója is csúszik majd. A FrontPageTech információi szerint az iPhone 12 szeptemberi bemutatója is októberben, vagy novemberben esélyes, mivel az Apple nem utazhat Kínába, így a készülék tesztelési munkái lassulnak. A Business Insider is legutóbb hasonló információval szolgált, a lap forrásai arról beszéltek, hogy az Apple elsősorban azért aggódik, hogy a járvány miatt jelentősebben kisebb lesz a kereslet az első 5G-s iPhone-ra.

A Bloombergnek legutóbb nyilatkozó források szerint viszont ezeket a pletykákat nem kell készpénznek venni, jó esély van arra is, hogy az Apple ragaszkodik eredeti tervéhez, és ősszel mutatja meg az eddig iPhone 12 néven emlegetett csúcsmodellt, aminek a tömeggyártása nyárig nem kezdődik el. A Business Insider legutóbb azt írta, hogy az Apple májusban hoz végleges döntést a dátummal kapcsolatban.

A cég már február közepén arra figyelmeztetett, hogy valószínűleg nem tudja teljesíteni az idei első negyedévre kitűzött 63-67 milliárd dolláros árbevételi célt, mert az új koronavírus által okozott járvány lassította a termelést és visszavetette a keresletet Kínában.

A koronavírus miatt már az iPhone is hiánycikk

Egyelőre még nem lehet kiszámítani a járvány technológiai piacra gyakorolt hosszú távú hatásait, de néhány területen már érezni a korlátozásokat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!