A The Wall Street forrásai szerint lassulások lesznek az idei csúcs-iPhone, az eddig iPhone 12 néven emlegetett modell tömeggyártási munkáiban. Erre számítani lehetett, mivel a koronavírusos járvány hatással van a beszállítói láncra és a gyártósorokra is. A pletykák szerint idén négy új almás mobilt is leleplezhet a cég a szokásos őszi bemutatón, míg pár hete az iPhone 8 utódjának szánt iPhone SE mutatkozott be.


A hagyományosan szeptemberben tartott esemény után jellemzően a hónap végén szoktak a boltba érkezni a készülékek, amiket már a nyáron összeszerelnek. A tömeggyártás csúszása nem azt jelenti, hogy a bemutató is késik, inkább azt sejteti,

hogy az év végéig korlátozott mennyiségben lesz kapható az eszköz, nehezebb lesz feltölteni a készleteket, és az árusítás megkezdése is később kezdődik.

A cég járt már hasonló módon, a 2017-ben bemutatott iPhone X egészen novemberig nem jutott el a kereskedőkhöz, majd a 2018-ban bejelentett iPhone XR is csak októberben érkezett az LCD kijelzők nehezített gyártása miatt.

A Bloombergnek árulkodó közeli források szerint az idén ősszel érkező, egyelőre iPhone 12 néven emlegetett új iPhone dizájnja jelentős frissítést kap: nagyban merít elemeket a legutóbbi iPad Próból, mivel lekerekített sarkakkal és rendkívül lapos kijelzővel érkezhet, amivel némileg hasonlít az iPhone 4 és iPhone 5 modellekre is. A frissített külsőn túl a másik nagy újdonság az 5G-támogatás, valamint a LiDAR 3D érzékelő, amivel az iPad Prót is felszerelték. A LiDAR lényegében egy lézer alapú távérzékelés rendszer, ami lézersugár segítségével feltérképezi 3D-ben a szobát, így a különféle kiterjesztettvalóság-appokhoz hasznos.

A megjelenéssel kapcsolatban az elmúlt hetekben több híresztelés is szárnyra kapott. A FrontPageTech még arról írt, hogy a szeptemberi bemutató inkább októberben, vagy novemberben esélyes, mivel az Apple nem utazhat Kínába, így a készülék tesztelési munkái lassulnak. A Business Insider is hasonló információval szolgált, a lap forrásai arról beszéltek, hogy az Apple elsősorban azért aggódik, hogy a járvány miatt jelentősebben kisebb lesz a kereslet az első 5G-s iPhone-ra.

Koronavírus - Még több hír a témában

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!