Lehet, hogy mégis harcolni kellett volna

2017 áprilisában a magyar kormány új fokozatra kapcsolt a Soros György elleni képzelt háborúban. A Soros-ellenes harc addig is folyt, de elég egyoldalúan, mivel Sorosnak - azzal szemben, amit a magyar kormány mond - nincsenek igazán érdekeltségei Magyarországon. Így a sorosozó plakátkampánynak a gyakorlatban nem volt áldozata.

Az első áldozat a CEU lehetett. Azon el lehet vitatkozni, mi volt az oka annak, hogy a magyar kormány végül megtámadta azt az egyetemet, amiről Orbán Viktorék is pontosan tudják, hogy az ország legjobb felsőoktatási intézménye (ha nem tudnák, nem oda jártak volna közülük is többen), és amelyik a legtöbb kutatási pénzt és szellemi tőkét hozza Magyarországra. Azon is, hogy volt-e egyáltalán oka. Az viszont biztos, hogy a CEU látványos és tökéletes célpont volt az Orbán-kormány számára.

Mégis kínos lett volna, ha Budapesten szabadon működik tovább egy olyan Soros György-alapította magánegyetem, amelynek az oktatásába a pénzbeli függés hiánya miatt nem tud beleszólni a magyar kormány, és amelynek minden tanulója tökéletesen ellentétes dolgokat gondol a világról, mint a Fidesz. A kérdés inkább az, hogy ennek a nagynevű amerikai egyetemnek hol voltak a támogatói, és miért nem harcolt a CEU, amikor tehette volna.

Első reakciók

Kezdjük a második kérdéssel. Utólag könnyű okosnak lenni, de támadások kezdete után a CEU első reakciója nagyon rossz volt. Ahelyett, hogy már akkor elkezdte volna hangosan védeni a saját függetlenségét, az egyetem vezetése inkább úgy döntött, meghúzza magát, hátha elmúlik a baj.

Michael Ignatieff rektor a Magyar Narancsnak a héten azt mondta, hogy

Azt hiszem, az elmúlt 20 hónapban megfogalmaztunk egy egyszerű üzenetet: álljatok ki magatokért, álljatok ki a jogaitokért. Az állampolgároknak felelősségük, hogy ne csak csendben figyeljék a történéseket, hanem tegyenek is valamit, ha nem tetszik, amit látnak. Remélem, a CEU ebben példát tudott mutatni. Ha megtámadnak, védekezned kell.

Ez persze igaz, a CEU valóban példát tudott mutatni, de nem azzal, hogy védekezett, hanem pontosan az ellenkezőjével. A CEU ugyanis a védekezés helyett valami egészen mást választott.

A Magyar Nemzet 2017 februárjában, a felsőoktatási törvény módosításának benyújtása előtt két hónappal, de már a sorosozós plakátkampány elkezdése után azt írta, Michael Ignatieff gyakorlatilag öncenzúrára kérte az egyetem tanárait. Egy oktatóknak tartott fórumon Ignatieff a fegyelmezett magatartás fontosságát hangsúlyozta, és többek között azzal érvelt, hogy az egyetem a magyar intézményrendszer része.

Az erről beszámoló cikk olvasása utólag persze kifejezetten ironikus. Egyrészt azért, mert a Magyar Nemzet akkor már és még nem fideszes újság volt, és mert Ignatieff olyan mondatokat mondott, hogy

csendesen büszkélkedjünk a nyílt társadalom sikerei fölött,

valamint, hogy

az egyetemi szabadság fontos, de bölcsen kell használni.

Az oktatók viszont már akkor érezték: itt öncenzúráról van szó. Főleg azért, mert közvetlenül azelőtt kiderült, hogy elmarad Greskovits Bélának, az egyetem nemzetközi kapcsolatok, valamint politikai tanulmányok tanszéke tanárának előadása, amely azt boncolgatta volna, miként szállta meg a Fidesz a civil szférát. Greskovits maga mondta le az előadást. És elmaradt egy másik esemény is: az akkor még csak aláírásokat gyűjtő, mozgalomként működő Momentum az egyetemen is gyűjtött volna, de hosszú vita után az egyetem ettől elállt, amit azzal indokolt, hogy a Momentum korábban bejelentette, pártként működik tovább.

A CEU kommunikációja ezek után sem lett keményebb. Sőt, az egyetem vezetése egészen november elejéig egyetlen erősebb állítást vagy követelést sem fogalmazott meg a kormánnyal szemben, és igazán keményen Ignatieff is csak hétfő reggel kezdett el fogalmazni, miután bejelentették, hogy vége, elmennek Bécsbe. A CEU vezetése az egész CEU-ellenes kampány alatt defenzív volt minden nyilvános szereplése alatt, és látványosan abban bízott, hogy ha nyilvánosan meghúzza magát, de mozgósítja az informális és formális támogatóit, az elég lesz ahhoz, hogy a Fidesz meghátráljon.

Nem lett elég, de azt is érdemes megnézni, hogy miért nem. A CEU alapvetően két olyan nagy erőre támaszkodhatott, amelyet képesnek gondoltak arra, hogy Orbánékat megállítsa. Az egyik ilyen erő az Egyesült Államok volt, ez teljesen egyértelmű, hiszen a CEU egy amerikai egyetem.

Amerika csöndben maradt

Amerika számára a külföldi amerikai egyetemek kifejezetten fontosak voltak. A CEU vagy mondjuk a kairói Amerikai Egyetem mind az amerikai soft power fontos részei. Ezekben az intézményekben olyan fiatalokat oktatnak, akik nyitottak a világra, hajlamosabbak pozitívabban viszonyulni a Nyugathoz, és az egyetem elvégzése után be tudnak kapcsolódni az amerikai felsőoktatási rendszerbe. Nem véletlen, hogy a diákok nagy része a Harvardra és a Stanfordra szeretne menni, nem a Csinghuára vagy a Lomonoszovra.

A hagyományos reálpolitikai feltételezés az volt, hogy az amerikai külpolitika nem fogja hagyni azt, hogy egy ilyen amerikai egyetemet bántsanak. Legalábbis 2016-ig nem hagyta, mert átgondolta azt, milyen hatása lenne a többi ilyen egyetemre annak, ha hagynák, hogy akár egyet is elzavarjanak egy elvileg baráti országból.

Amivel a hagyományos reálpolitikai logikára építők nem számoltak, Orbán viszont, úgy tűnik, igen, az Donald Trump.

2016-ban ugyanis minden megváltozott az amerikai külpolitikában. Trumpot látványosan nem érdekli, ki mit csinál, amíg annak nincs közvetlen gazdasági hatása az Egyesült Államokra. Márpedig nagyon kevés olyan dolog van, amit Magyarország csinálni tud, és hatása van az Egyesült Államok gazdaságára. A két legfontosabb ilyen: az orosz gáz és az amerikai fegyverek. A jelenlegi amerikai külpolitika szerint bármi mással kapcsolatban bármit csinálunk, az nagyjából rendben van.

Hiába volt kétpárti konszenzus az amerikai kongresszusban arról, hogy a CEU elüldözését meg kell akadályozni, és hiába nyomasztották ezzel Donald Trump új nagykövetét is, ez sem segített, mert a kongresszus energiáját teljesen lekötik a Trumppal kapcsolatos ügyek. Most, hogy a CEU tényleg elmegy, már lehet, hogy figyelni fognak rá, mert innentől Trump ütésére is fel lehet használni az ügyet.

David Cornstein nagykövet viselkedésére viszont nem nagyon van magyarázat. Mielőtt Magyarországra jött, a CEU-t tartotta az egyik legfontosabb ügynek, amit meg kell oldania. Cornstein a CEU vezetéséhez hasonlóan megpróbált gesztusokat tenni Orbánéknak, azzal például, hogy azt mondta, nem tapasztalt semmilyen bizonyítékot a jogsértésekre Magyarországon.

De a hírek szerint sem fenyegetni, sem lekenyerezni nem próbálta a Fideszt azért, hogy az egyetem itt maradhasson, sőt, a végső fázisban teljesen el is távolította magától a problémát. Azt mondta, hogy Soros György a felelős azért, amiért nincs jóban a Fidesszel, és ez két ember konfliktusáról szól, nem az akadémiai szabadságról. Persze lehet, hogy Cornstein nem volt elég tapasztalt a konfliktus kezeléséhez, vagy eleve több racionalitást várt a magyar belpolitikai valóságnál.

Európa csöndben marad

A másik védőháló az Európai Unió, illetve a Fidesz pártcsaládja, az EPP lehetett volna. Az EU egészként meg is tette a maximumot, amit tehetett, de ez sajnos elég kevés volt. A legtöbb, amit az EU kollektívan tehetett, az a hetes cikkely szerinti eljárás megindítása volt, de ez egyrészt évekig tart, másrészt szinte biztosan nem jár semmilyen durva retorzióval a végén.

Nagyobb pofon az lehetett volna a Fidesznek, ha az Európai Néppárt kirakja a párcsaládból. Sokáig lebegtették, hogy ez meg is fog történni, de végül itt is a reálpolitika nyert. Hiába ellenezték ugyanis az EPP tagjai közül a liberálisabb, északi tagállamok, hogy a Fidesz egyre autokratább otthon, ha Manfred Webernek az állt érdekében, hogy a Fidesz tagja maradjon az EPP-nek.

Weber régi szövetségese Orbánnak, de most a saját érdekében cselekedett. Ő lett ugyanis a Néppárt csúcsjelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára, és ennek akkor van igazán fontos szerepe, ha a Néppárt lesz az európai parlamenti választások után a legnagyobb párt a Parlamentben. Ekkor ugyanis az Európai Tanácson elég komoly nyomás lesz, hogy a Néppárt csúcsjelöltjét jelöljék a bizottság élére, és így van a legnagyobb esély arra is, hogy ezt a parlament el is fogadja.

Weber attól félhetett, hogy a Fidesz kirakása pártszakadást eredményez. Mivel a Fidesznek viszonylag sok képviselője van az EP-ben, ezért ez eleve veszteség lett volna, de ha csak néhány konzervatívabb párt követi egy új szélsőjobboldali frakcióba, azzal az EPP jelentős erőt veszített volna. Lehet, hogy pont annyit, amennyi a bizottság elnöki posztjához kell. Emellett az EPP legfontosabb embere, Joseph Daul is régi barátja Orbánnak, és a Néppártban ritkán történik bármi Daul nélkül.

Utólag jó lecke lehet bárkinek, akit a Fidesz megtámad, hogy már nem feltétlenül támaszkodhat a külföldi támogatói bázisára, mert jelentősen átalakult Európában a reálpolitika. Lehet, hogy inkább érdemes lett volna harcolni.

Persze az is kérdés, hogy kell-e egy egyetemnek harcolnia azért, hogy működhessen. A CEU számára nyilvánvalóan fontosabb, hogy működjön, mint az, hogy ezt Budapestről tegye. A kanadai Michael Ignatieff pedig korábban politikus volt, ő is pontosan tudja, mekkora előnyt jelenthet valakinek a karrierjében, ha túlélte egy autokrata vezető támadását.