Rendőrök állították elő szerdán a szolnoki önkormányzat egyik képviselőjét. A 24.hu információi szerint Ligeti Józsefet - további három személlyel együtt - gyanúsítotti meghallgatásra vitték be a kapitányságra.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nem adott ki információt a képviselő előállítására vonatkozó kérdésünkre. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) viszont azt közölte, hogy egy, gazdasági csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozás keretében gyanúsítottak meg négy személyt.

Kovács Katalin, a KNyF szóvivője az üggyel kapcsolatban az alábbiakat közölte:

A vizsgálat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen indult. A nyomozásban négy személy gyanúsítotti kihallgatására került sor, mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

A szóvivő ugyanakkor hozzátette, hogy a büntetőeljárás eredményessége érdekében további információkat egyelőre nem tesznek közzé a nyomozásról.

Ligeti József a 2019-es önkormányzati választáson a Szolnoki Többség elnevezésű ellenzéki tömörülés tagjaként került be a képviselő-testületbe. A megyeszékhelyen az a speciális helyzet állt elő, hogy a polgármesteri posztot megőrizte a fideszes Szalay Ferenc, a testületben viszont az ellenzékiek kerültek szavazattöbbségbe.

Ez azonban nem tartott sokáig, mert Ligeti néhány hónappal a választás után otthagyta a DK, a Momentum, a Jobbik, az MSZP, az LMP és az MMM támogatásával létrejött közös frakciót, amivel lényegében megbuktatta az ellenzéki többséget. Bár az ellenzék felszólította a mandátuma visszaadására, Ligeti 2020 áprilisában bejelentette, hogy egy másik képviselővel együtt "Szolnok Városért Független Frakció" néven folytatják a munkát a közgyűlésben.

Többször kerestük a képviselőt is, de telefonja ki volt kapcsolva.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!