Csaló bűnbandát számoltak fel a rendőrök. A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövetők több mint 20 millió forintot csaltak ki Pest, Hajdú-Bihar, Fejér, Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyei áldozataiktól - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerda reggel az MTI-vel.

Közleményük szerint kedden kora reggel egy úgynevezett unokázós csalásokra szakosodott bűnbanda tagjait fogták el. A fővárosi és Pest megyei helyszínekről kilenc embert - öt nőt és négy férfit - állítottak elő, hármat tanúként, hatot gyanúsítottként hallgattak ki.

A házkutatásokon csaknem 7,2 millió forintot, valamint több, a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyat foglaltak le.

A 38 éves gödöllői B. András, a 39 éves péceli B. Ottó, valamint a 38 éves péceli G. István futárok voltak. Ők voltak, akik az előzőleg külföldről kezdeményezett, közlekedési balesetre hivatkozó, pénzt vagy értékeket kicsaló telefonhívások után felkeresték a becsapott időseket. Begyűjtötték tőlük milliós megtakarításaikat, alkalmanként ékszereiket. A nők, a 49 éves budapesti G. Erika, az 51 éves, szintén fővárosi N. Istvánné, valamint a 36 éves gödöllői H. Renáta az ékszerek értékesítették.

A gyanú szerint a most felszámolt banda vezetői külföldön bujkálnak.

hirdetés

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon csalás megalapozott gyanúja miatt indult a hat ember ellen eljárás, a rendőrök kezdeményezik a letartóztatásukat.

Videón a csalók elfogása és a házkutatás:



hirdetés