A terrorszervezet csak négy halálos áldozatról írt, az izraeli védelmi erők szerint viszont öt vezetőt likvidáltak, még a tűzszünet életbelépése előtt.


A Hamász fegyveres szárnya, az al-Kasszám Brigádok azt állítja, hogy négy katonai parancsnokuk meghalt – írja a BBC.

A Reuters hírügynökség által idézett, Telegram csatornájukon közzétett közleményben a csoport azt állítja, hogy a Hamász egyik meggyilkolt munkatársa Ahmad Al Ghandúr volt, akit Abu Anász néven is ismertek, és aki „a katonai tanács tagja és az északi brigád parancsnoka” volt. A hírekben azt nem közölték, hogy a négy vezető milyen körülmények között halt meg.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) ugyanakkor az X-en (Twitter) közzétett bejegyzésük szerint nem négy, hanem öt Hamász-vezetőt öltek meg. Ahogy fogalmaztak:

Izrael társadalmi egyenlőségért felelős minisztere a BBC-nek azt mondta, „a humanitárius szünet nem egyenlő a tűzszünettel”. Amichai Chikli úgy fogalmazott, „nincs tűzszünet és nem is lesz tűzszünet a Hamász terrorszervezettel”.

(via 444)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!