Továbbra sem nyert futamot a Ferrari a Forma-1 2019-es szezonjában. Pedig Charles Leclerc most nagyon közel járt ehhez, a pole-ból indulva sokáig magabiztosan vezetett az Osztrák Nagydíjon, azonban Max Verstappen óriásit hajrázott a Red Bull hazai versenyén, majd sokadik próbálkozásra riválisa elé is tudott kerülni.

Max Verstappen megtarthatta a futamgyőzelmet

A holland győzött Ausztriában.

Csakhogy elég véleményes volt az előzése, kerék a kerék ellen csatáztak és a holland kiterelte a ferrarist a pályáról. Később mindkettejüknek meg kellett jelennie a versenybíróság előtt, majd több mint három órányi várakozás után megszületett a döntés: versenyszituáció volt, nem büntetik Verstappent, aki így megtarthatta az első helyet.

A szezon kilencedik futamáig kellett várni, hogy először ne a Mercedes győzzön, Valtteri Bottas harmadik lett, Lewis Hamilton pedig az ötödik.

"A futam utáni pár óra elég stresszes volt, de jó döntést hoztak. Nem csak miattam, a sport miatt is, úgyhogy természetesen nagyon boldog vagyok" - mondta a 21 éves, immár hatszoros futamgyőztes Verstappen a Sky Sportsnak. A holland egyébként a döntés előtt még azt pedzegette, ha ez az előzés nem fér bele, akkor semmi értelme az F1-nek.

Leclerc közben végig azt hangoztatta, hogy szerinte Verstappen szabálytalan volt, de a döntés után korrekt módon gratulált ellenfelének a Twitteren.

Mindent beleadtam. Csalódott vagyok a csapat miatt, nem tehettünk volna ennél többet. Gratulálok a győzelmedhez

- írta a monacói.

A Ferrari a szezonban már másodszor jön ki rosszul a futamgyőzelemről szóló döntésből. Mint ismert, Kanadában Sebastian Vettel kapott egy öt másodperces büntetést, így hiába haladt át ő a célvonalon először, Hamilton ölébe hullott az első hely. Abból aztán hosszas vita volt a sportágon belül, hogy vajon jogosan büntették-e Vettelt. A mostani döntéssel nem valószínű, hogy sikerült megbékíteni a ferrarisokat.

Óriási hiba miatt bukta Vettel a Kanadai Nagydíjat

Egyetlen kihagyás elég volt ahhoz, hogy Lewis Hamilton ölébe hulljon a győzelem.

Nyitókép: Andrej ISAKOVIC / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!