A Magyar Tenisz Szövetség új elnöke, Lázár János haladéktalanul büntető feljelentést tesz Richter Attila volt főtitkár ellen. Arról nem szól a közlemény, hogy Richter korábbi felettese, az MTSZ előző elnöke, Szűcs Lajos felelőssége felmerült-e, pedig a fideszes országgyűlési képviselő vezette a szövetséget annak hatalmas tartozásának felhalmozásakor.

Lázár János szerint fideszes elődje nem felelős a többmilliárdos hiányért

A volt miniszter új feladata a Magyar Tenisz Szövetség rendbe rakása lesz.

A szövetség honlapján olvasható, hogy a döntés az elnökségi ülésen született.

Az elnök haladéktalanul büntető feljelentést tesz Richter Attila volt főtitkár ellen, mert elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötötte meg az EBX-IMG LLC céggel a szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére, egyben kéri a hatóságot, hogy vizsgálja meg a Business Networks International Ltd. és az Emotion Gmbh cégekkel ugyancsak Richter Attila volt főtitkár által kötött ügyleteket is

- áll a határozatban.

Az MTSZ egyben Richter Attila visszahívását kezdeményezi a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) és a Tennis Europe nemzetközi szervezetek tisztségviselői és bizottsági posztjairól.

Az ügy előzményeként többek között május 13-án öt elnökségi tag lemondott tisztségéről. Juhász Gábor főtitkár előzőleg jelezte, hogy a szövetség pénzügyi helyzete miatt egy teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség, amelyet februárban - Richter Attila akkori főtitkár lemondása után - rendelt el az elnökség.

Egy független pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, melynek eredményeképpen az MTSZ 3,533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül. Márky Jenő, a Római Teniszakadémia vezetője és a júniusi - 2014 óta Bukarestben zajló - salakpályás verseny jogtulajdonosa február elején kijelentette, Richter Attila a felelős azért, hogy meghiúsult a február közepére tervezett magyarországi női torna megrendezése.

Óriási teniszblamázs érik Budapesten

Kaotikus a helyzet a február közepére tervezett Hungarian Open WTA-torna megrendezése körül. Se helyszín, se versenyadatlap, se jegyértékesítés.

A szövetség júliusi rendkívül tisztújító közgyűlésén Lázár Jánost választotta meg elnöknek. Az új elnökség arról is határozott, hogy a szövetség pénzügyi konszolidációját legkésőbb 2020. december 31-ig meg kívánja valósítani, e folyamatnak a kormánnyal történő egyeztetése tekintetében megbízza a szövetség elnökét.

Az elnökség a MOB olimpiai tagozatának tagsági képviseletéből visszahívja Szűcs Lajost volt elnököt és Juhász Gábort, és jelöli Lázár Jánost és Schmitt Grétát.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!