Egy nap alatt 26 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, ezzel 809 672 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma - írja a kormányzati tájékoztató honlap.


749 461-en már meggyógyultak a fertőzésből, az aktív fertőzöttek jelenleg 30 182-en vannak, ami azt jelzi, hogy kicsit lelassult a fertőzöttek számának csökkenése.

Elhunyt 2 beteg, így az elhunytak száma 30 029 fő. Kórházban 77 koronavírusost ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen, ez lényegében nem változott a hétvége óta.

5 628 383-an kapták már meg az első oltásukat, 5 453 177-en pedig már a másodikat is. Már lehet időpontot foglalni a harmadik oltásra (online és a háziorvosnál is), ezt 20 ezren már megtették, közel 4 ezren pedig fel is vették azt.

Koronavírus

Véget ért a fővárosi antitestvizsgálat, itt vannak az eredmények

A Sinopharm szerepelt a legrosszabbul.

Főként kínai vakcinával oltottak jelentkeztek eddig harmadik oltásra, többségük Pfizert kért

Kínában több millió ember került zárlat alá, mert egyre gyorsabban terjed a delta variáns


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!